Medvéket láttak a Kis-Kárpátokban és Erdőháton

Erdőhát |

Napok óta terjed a hír a közösségi hálón, hogy medvék kóborolnak a Kis-Kárpátokban és Erdőháton. A Kis-Kárpátok Tájvédelmi Terület (CHKO) igazgatósága szerint két-három medve lehet a térségben, de eddig semmilyen problémát nem okozott a felbukkanásuk.

„A rendelkezésre álló adatok alapján nehéz megmondani, hány példány lehet a régióban” - tette közzé honlapján a tájvédelmi szervezet, azzal, hogy a medvék naponta képesek több tucatnyi kilométert is megtenni.

Az észak- és közép-szlovákiai populáció túlszaporodása miatt vándorolnak nyugati és déli irányba a medvék, főleg a fiatal, 2-4 éves példányok. A tájvédelmi szervezet tájékoztatása szerint a Kárpátok a barna medvék természetes élőhelye, és egyáltalán nem rendkívüli, hogy vándorlásuk során a Kis-Kárpátokban is felbukkannak.

„A Kis-Kárpátokban elegendő élelem van a számukra, nem szorulnak rá, hogy lakott területeken kutassanak élelem után” - olvasható a szervezet honlapján.

A medvék egyelőre semmilyen kárt nem okoztak a környéken, sem az állatállományban, sem a gyümölcsösökben vagy a méhkaptárakban. Az erdőjáróknak néhány alapszabály betartását javasolják. „A legtöbb medvetámadás azért történik, mert az ember hirtelen bukkan fel a medve közelében és az állat megijed. Ezért ajánlatos kerülni a sűrű, bozótos részeket és nem tanácsos az erdőben szabadon engedni a kutyákat. Ha az erdőjárók hangosan beszélnek egymással, vagy akár énekelnek, akkor a medve nagy távolságból is meghallja őket, és nem fog váratlanul támadni” - tette közzé a tájvédelmi szervezet honlapja, hozzátéve, hogy ugyanez vonatkozik a vaddisznókra is, amelyek szintén megtalálhatók Erhőháton és a Kis-Kárpátokban.

Aki medvét lát, az értesítse az Állami Természetvédelmi Hivatalt (Štátná ochrana prírody SR).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?