Holtan találtak egy férfit szerda reggel a Kassa-vidéki járásban, Jászón (Jasov), a Bódva (Bodva) folyóban. „A tűzoltó- és mentőszolgálat (HaZZ) munkatársai emelték ki a vízből, majd azonosították a 49 éves férfit, akinek eltűnését korábban bejelentették” – mondta Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
Holtan találták az eltűntként keresett férfit
A helyszínen az orvos szakértő előzetesen kizárta az idegenkezűséget, a halál pontos okának megállapítására boncolást rendeltek el. „Az ügyben emberölés miatt indult büntetőeljárás” – mondta a szóvivő.
A rendőrséghez kedden érkezett bejelentés arról, hogy eltűnt egy helyi férfi. A rendőrök már este keresni kezdték, de nem sikerült megtalálni. Szerdán szolgálati kutyával folytatták a keresést, és megtalálták a folyóban a férfi holttestét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.