Holnap kezdődik az András-napi vásár Komáromban

András-napi vásár
Komárom |

Holnap kezdődik és vasárnapig tart a hagyományos Szent András-napi vásár, amelyre Szlovákiából, Magyarországról, Csehországból, Romániából és Lengyelországból mintegy 200 árust, kézművest, ételt-italt kínáló vendéglátót várnak. Műszaki okok miatt elmarad viszont a kolbászfesztivál, amely néhány éve már része volt a vásárnak.

Dobi Róbert főszervező, a városi hivatal illetékese több újdonságról is beszámolt. A vásár helyszínén ökosarkot alakítanak ki, ahol önkéntesek népszerűsítik a szelektív hulladékgyűjtést, a sátrak között pedig olyan szemétgyűjtőket helyeznek ki, hogy mind az árusok, mind a látogatók osztályozni tudják a hulladékot. Komáromban új befektető kezdi meg hamarosan a tevékenységét, egy másik pedig bővíteni szeretné az alkalmazottak számát, mindkettő saját standdal lesz jelen. Vagyis elképzelhető, hogy valaki nemcsak vásárfiával, hanem új álláslehetőséggel megy haza. A körhinták, vásári attrakciók között is lesznek újdonságok.

A látogatók a szokásos vásári kínálatra számíthatnak, jó alkalom kínálkozik a karácsonyi ajándékok megvásárlására is. A forralt bor, a mézbor, a puncs illata ugyanúgy hozzátartozik az András-napi vásár hangulatához, mint a lacipecsenyéé, az eredeti, parázson sült kürtőskalácsé vagy a sültgesztenyéé.

A vásár helyszíne néhány éve már az Újvár bejárata előtti gyűjtőparkoló, amit a Villanytelep útról és a Várút felől lehet megközelíteni. Parkolni a városi rendőrség melletti térségben (a Villanytelep útról van a bejárat), valamint a Várút és a Sport utcában lehet. A városi rendőrség azonban felhívja a figyelmet arra, hogy zöldterületen ne parkoljon senki. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?