Hivatalos és nem hivatalos jelöltek Gútán

Gúta |

<p>Ismét Horváth Árpád jelenlegi polgármestert, Nyitra megyei képviselőt indítja Gútán az MKP az őszi önkormányzati választásokon a polgármesteri székért.</p>

Horváth Árpád második ciklusát tölti a tisztségben. A párt már július elején bejelentette azt is, hogy teljes, azaz 17-es képviselői listát állít.

Hivatalosan mások még nem jelezték indulási szándékukat, de több lehetséges polgármesterjelölt neve is közszájon forog a városban. Az egyik Németh Iveta hivatalvezetőé, aki lapunknak megerősítette indulását. A hivatalvezető tagja az MKP-nak, de a párt jelöltállító gyűlésén nem mérettette meg magát. „Minden párttal, csoportosulással szeretnék együttműködni, ezért függetlenként indulok. Az alapszabály szerint indulásommal megszűnik majd párttagságom” – mondta Németh Iveta, aki már 10 éve dolgozik hivatalvezetőként. A Híd még nem hozott végleges döntés a jelöltállításról. Kucsera Imre, a párt városi alapszervezetének alelnöke úgy fogalmazott: valószínűleg nem lesz saját jelöltjük, de ezt a változatot se lehet még kizárni. „Folynak a tárgyalások, egyeztetések más jelöltekkel az esetleges támogatásunkról, végleges döntés augusztus végére várható” – tájékoztatta lapunkat. Angyal Bélát, aki korábban már többször indult a polgármester-választáson, szintén a lehetséges jelöltek között tartják számon. „Ez még nyitott kérdés – válaszolta az indulására vonatkozó kérdésünkre. – Formálódik a városban függetlenek egy csoportja, azt szeretnénk, ha a következő önkormányzatban többségében lennének a független képviselők.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?