Komárom – 10.00: Egyház és közösség – konferencia a Duna Menti Múzeumban a Prudentia Társulás szervezésében. Előadók: Elek László (A fiatalok keresztény szellemben való nevelése közös felelősségünk), Farkas Zsolt (Keresztény fiatalok a nemzet szolgálatában), Szalay György (A Bencés rend közösségi tevékenysége és restitúciós igényei), Karaffa János (Küzdelem a szlovákiai magyar püspökségért), Madarász Róbert (Magyar tannyelvű egyházi iskolák jelene és jövője Szlovákiában), Molnár László (Human International karitatív szervezet bemutatkozója). (vkm)
Martos – szüreti ünnepség a Csemadok helyi alapszervezetének rendezésében. 14.00: lovaskocsis felvonulás az abai szőlőhegyen, Martoson és Imelyen; 18.00: kultúrműsor a martosi kultúrházban ímelyi, ógyallai és helyi hagyományőrző csoportok közreműködésével; 20.00: szüreti táncmulatság. A belépés díjtalan. (vkm)
Csicsó – 17.00: emlékezés az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúkra a helyi kultúrházban. Közreműködik a kisbajcsi énekkar, a csicsói Porta színpad és a csicsói asszonykórus. Fáklyás felvonulás a Magyarnak maradni emlékparkba, koszorúzás és gyertyagyújtás az aradi 13 és a közég hősi halottja, Lukáts József, valamint a harcoló honvédek emlékére. (vkm)
Margonya – 12.00: az aradi vértanúkra és a Margonyán nyugvó Dessewffy Arisztidra emlékeznek. Reggel 9 órakor autóbusz indul a helyszínre a Thália színház elől. (mm)
Galánta – 11.30: Családi nap a Galántai Honismereti Múzeumban. 11.30: Kodály Zoltán Gimnázium bábcsoportjának előadása; 15.00: a pozsonyi Animoline rajzfilmstúdió filmjeinek vetítése. Állandó programok: a Tündérkert c. kiállításhoz kapcsolódó interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások minden korosztály számára. (jm)
Hétvégi programajánló
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.10.
Pozsonyban koncertezik a Samaria Klezmer Band
2024. 11.29.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.