Hétfőn megnyitják a hidat

Komárom. December 11-én, hétfőn ismét teljes szélességben megnyitják a forgalom előtt az Erzsébet hidat – tudtuk meg Kovács Lászlótól, a felújítást végző Hídtechnika Kft. igazgatójától.

Komárom. December 11-én, hétfőn ismét teljes szélességben megnyitják a forgalom előtt az Erzsébet hidat – tudtuk meg Kovács Lászlótól, a felújítást végző Hídtechnika Kft. igazgatójától. A múlt szombati sikeres próbaterhelést követően a héten folytatódik a használatbavételi eljárás, bontják az állványokat, felfestik az útburkolati jeleket, hogy hétfőn zavartalanul megindulhasson a kétszer egy sávon a forgalom. „Csakúgy, mint a felújítási munkák megkezdése előtt, a jövőben is a legfeljebb 20 tonnás járművek vehetik majd igénybe a hidat” – tájékoztatott a szakember.

A több mint 110 éves hídon idén tavasszal kezdődtek a felújítási munkálatok. A széleskörű rekonstrukció – amelyhez hasonló méretűt megépülése óta nem végeztek a hídon – magában foglalta az útpálya teljes felújítását, a korrózióvédelmet, a dilatációs szerkezetek cseréjét, az úttestre új víznyelők kerültek, átfestették az acélszerkezeteket stb. Július végétől augusztus 26-ig négy héten keresztül teljes útlezárásra is szükség volt. Az megelőzően és azóta is félpályán, váltakozó forgalom mellett engedték át a gépkocsikat. Bár az autósok már december 11-étől teljes szélességben használhatják a hidat, az ünnepélyes átadásra csak december 20-án kerül sor. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?