Helységnevek a történelemben – Szomotor

Annak ellenére, hogy a régészeti kutatások tanúbizonysága szerint Szomotor vidékünk egyik legrégebben lakott területe, nevének írott formájával csak egy 1263-ban keltezett királyi ajándékozó levélben találkozunk: „terrum Zomothor”, azaz „Szomotor földje”, ami azt is jelenti, hogy akkor még lakatlan volt. Ez az állapot nem tartott sokáig, mert az 1332 és 1337 között Bodrogközt is bejáró pápai tizedszedők vatikáni jegyzékében többször is megtaláljuk a Zumutur, Zomathov, Zamathor, Somotor névalakokat. A Zomothort még számos további 15. századbeli okirat is rögzítette, és az egri püspökség eklézsiáinak leírásában (1549) is ekként olvashatjuk a község nevét.

A mai magyar névalak – Szomotor – lényegében a 18. század végén állandósult, és ettől kezdve már így szerepel a térképeken és a hivatalos helységnévtárakban. Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulásának idején még egy darabig megmaradt a magyar névalak is a hivatalos használatban, és csak 1927-ben vezették be a ma is érvényes szlovák megnevezést: Somotor.

A község nevének eredetére kétféle magyarázat létezik. Az egyik egy általánosan elterjedt romantikus magyarázat, amely szerint Szomotor tulajdonképpen „szomorú tor”, mert állítólag a honfoglaló magyarok itt ültek gyászos tort elesett harcostársaik fölött. Ez a magyarázat a múlt század végén született, amikor általános jelenség volt a millenniumi felbuzdulás és a magyar eredet keresése. Bár ezt a véleményt még századunk második felében is osztja némely történész, a nyelvészek többsége megalapozottabbnak tartja azt a megoldást, hogy a név keleti szláv eredetű, mégpedig a szmotr – nézni (cmotr) igéből ered, amit a mássalhangzók halmozását nem nagyon kedvelő magyarok alakítottak Szomotorrá. A második véleményt az is alátámasztja, hogy a 19. század végéig az állítólagos torról senki sem tudott, csak ekkor alkották ezt a kissé délibábos magyarázatot.