Helyi értékek felfedezői Felsőszeliben

Felsőszeli Felfedezői
Felsőszeli |

A Széchenyi István Alapiskolában szakkörként működik a 18 évvel ezelőtt létrejött Felfedező csapat, melynek fő tevékenysége a helyi értékek felkutatása, továbbadása, Felsőszeli történetének megismerése és feldolgozása. A csapat vezetője Mészáros Magdolna, aki nemcsak a felfedezők csapatát irányítja, hanem számos tevékenységet végez a községben.

Mészáros Magdolna 2004-ben alapította meg a Felfedező csapatot, amely a Magyar Úttörők Szövetségének utódjaként 1989-ben létrejött Magyarország Felfedezői Szövetségnek a helyi szervezete.

A kezdetek

A Magyarország Felfedezői Szövetség célja, hogy a fiatalokat a szabadidő hasznos eltöltésére, a hazaszeretetre, a történelem ismeretére neveljék játékos formában. A szervezet táborokat szervez, ahol az ifivezetőket nevelik arra, hogy a legfeljebb 10 fős csapatokat terelgessék, szervezzék a tevékenységüket. A vezetőképző táborokat Sárospatakon tartják. „Nálunk a gyakorlat kicsit más, mert az idősebb diákok nem veszik ki a részüket a csapatvezetésből, ez az én feladatom lett, ezért működünk szakkörként. Az egykori Kossuth Rádió Miska bácsi levelesládája című műsorába éveken keresztül nagyon sok felsőszeli gyerek fogalmazását küldtem be. 2003-ban tanulóink jutalmul kirándulni mehettek a sárospataki táborba, ahová a felkészítőt, vagyis engem is meghívtak. Így kerültünk kapcsolatba a Felfedezőkkel. A tábor hangulata, szellemisége, Rakó József, az alapító személye annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, Felsőszeliben is megalapítjuk a csapatot” – idézte fel Mészáros Magdolna.

Névfelvétel

A Magyarország Felfedezői Szövetség rendszeresen írt ki pályázatot, a helyi csapatoknak fogalmazást vagy képzőművészeti alkotásokat kellett készíteniük, a legjobbak készítői mehettek a táborba. „2005-ben elhatároztuk, hogy nevet választunk. A táborokban sokat foglalkoztak Rákóczi szellemiségével és a szabadságharccal. Felsőszeli közelében, a Fekete-víznél 1705. október 15-én három napig tartó harc kezdődött a labancok és a kurucok között. Utóbbiakat Bercsényi Miklós vezette, aki a Vág mentén, Temetvényen (Hrádok) született, ezért vette fel a csapat ünnepélyes keretek között Bercsényi Miklós nevét. Elkészült a jelvényünk is, amelyet minden új csapattag megkap a minden évben március 15. alkalmából tartott avatáson, amelyen a csapat címerével ellátott pólót is kapnak, a nyakukba pedig kendőt tesznek, hogy a csapathoz való tartozást erősítsük” – mondta el a csapatvezető.

Felfedezők

A tevékenység

A Bercsényi Miklós Felfedező Csapat tagjai rendszeresen részt vesznek az iskola és a község rendezvényein, például az 1848/49-es, vagy az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére tartott koszorúzáson. Az iskolai szakkörön sokat foglalkoznak a rovásírással, amely nagyon közkedvelt a gyerekek körében. „A november 11-i emlékezés napján kimegyünk a temetőbe annak a magyarországi katonának a sírjához, akit az oroszok a II. világháborúban lőttek le a faluban, valamint rajta kívül még öt további személyt. Eredetileg az I. világháborúban elesett katonák napja volt november 11., de ma már a különböző háborúban életüket vesztett katonákra is emlékeznek ezen a napon. A 25 éves Csimma Károly sírján a fából készült fejfa már elkorhadt, így a csapatunk vállalta, hogy tovább élteti a katona emlékét. Volt tanítványom, Ambrus Dávid fafaragó, aki szintén a Felfedező csapat tagja volt, készített egy új fejfát, azóta minden évben megemlékezünk a gyerekekkel erről a tragédiáról” – részletezte Mészáros Magdolna. Elmondta még, hogy a csapat igyekszik felfedezni a település múltját, azokat az értékeket, amelyeket az elődeik rájuk hagytak, legyen az szellemi, tárgyi, vagy épített örökség. „Ilyenek például a népdalok, amelyek közül Kodály Zoltán Felsőszeliben huszonkettőt jegyzett fel, és amelyeket a helyi gyermekkórus tagjainak is megtanítottam. Édesapám 96, a falu környékén található dűlőnevet írt le térképpel jelölve. A régióismeret órákon erről is hallanak a gyerekek. Vagy arról, hogy hol volt a közelben szeszgyár, amelynek az egyetlen megmaradt épületét a koronavírus-járvány előtt megvette egy vállalkozó. Rengeteg régi emléket, dokumentumot talált és felkutatott az eredeti tulajdonosokról, eldöntötte, hogy a régi kutat megtartja és felújítja. 2005-től részt veszünk a Szanyi Mária által életre hívott Kincskeresők pályázatban, így egy sor érdekes témát feldolgoztunk a gyerekekkel, például a Ponvágli nevű kisvasút történetét, és be is jártuk az útvonalát. Igyekszem tehát azt a sok-sok helytörténeti ismeretet, amelyet az évek során összegyűjtöttem, a Felfedező csapat tagjaiba csöpögtetni, hogy ismerjék és szeressék a helyet, ahol élnek. A járvány sajnos ezt a tevékenységet is visszavetette, a rovásírásban például lemaradtak a gyerekek, újra el kell jutniuk olyan szintre, hogy ahogy korábban, a jövőben is újra részt vehessenek járási, kerületi, országos versenyeken” – fejtette ki a nyugalmazott pedagógus, aki elárulta, hogy a szülőföld, a zene és éneklés szeretetét édesapjától örökölte és tanulta, aki a falu krónikása volt. Több kiadvány fűződik a nevéhez, például a falu, a leventék, a kitelepítés és deportálás története. Ezeket a könyvecskéket gyakran forgatják a felfedezők szakkörén a gyerekekkel.

Mészáros Magdolna nemcsak a Felfedezők csapatát vezeti, hanem ő a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke is. 43 évvel ezelőtt az édesapja biztatására alapított énekkart, amely Rozmaring néven a mai napig a vezetése alatt működik. Míg az alapiskolában tanított, gyerekkórust is szervezett, annak vezetését néhány éve átadta utódjának. Mint fogalmazott, hatvanéves volt, amikor rájött, hogy az ének mellé jól illik a citera hangja, ezért citeracsoportot is alapított, amely nyolc éve működik, gyakran lépnek fel közösen az énekkarral.

„Nekem ez jelenti a pihenést, nem érzem munkának ezeket a tevékenységeket. Szeretném, ha a gyerekek ráéreznének, hogy milyen szép a világ. Mindegyikükben van olyan tudás és készség, amelyet érdemes kibontakoztatni”

zárta Mészáros Magdolna.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?