Házépítés – bírósági végjátékkal

Dunaszerdahely. Aki családi házat építtet, jó, ha olyan kivitelezőt választ, akiben maradéktalanul megbízik. Persze, az sem árt, ha írásbeli szerződést köt vele, elkerülendő a későbbi esetleg félreértéseket. Ellenkező esetben akár évekig húzódó per is lehet a kezdetben mindkét fél részéről előnyösnek ígérkező együttműködés eredménye. Stadtrucker Péter és felesége, Mónika esete is ezt példázza.

A megrendelő szemszögéből

„Több mint hat éve, 1998 áprilisában fogtunk hozzá a Duna-szerdahelytől alig három kilométerre fekvő, Hegyétéhez tartozó Balázsfán családi házunk építésébe – mesélte történetüket Stadtrucker Péter. – Kivitelezőként a dunaszer-dahelyi Doptrio Kft.-t bíztuk meg. Sajnos, elkövettük azt a hibát, hogy nem kötöttünk írásbeli szerződést, de úgy gondoltuk, a szóbeli megállapodás is kötelezi mindkét felet. A társaságot kulcsrakész kivitelezéssel bíztuk meg, de már a pincerész építése során olyan hiányosságok merültek fel, hogy felmondtuk velük a további együttműködést. A Doptrio eltért a tervdokumentációban foglaltaktól, mind a felhasználandó anyagot, mind a technológiát illetően. Monolitbeton helyett habarcstéglát használtak, hanyag munkát végeztek, és a szigetelésre vonatkozó előírásokat sem tartották be. Augusztustól éppen ezért más társasággal folytattuk az építkezést. A Doptrioval előzetesen folyamatos költségtérítésben egyeztünk meg, tehát mindig az elvégzett munkafázisok után fizettük ki a számlákat. Mikor azonban láttuk, hogy nem végeztek minőségi munkát, és az előzetes árkalkulációban 400 ezer koronára becsült munkáért 521 ezer koronát akartak kiszámlázni, az utolsó, 151 ezer koronás részletet már nem utaltuk át nekik. Emiatt a társaság 1999 júniusában bíróságra adott bennünket. Természetesen hajlandóak lettünk volna kifizetni a magasabb összeget is, ha hibátlanul elvégezték volna a munkájukat. Ők azonban nem hajlandóak elismerni, hogy rosszul dolgoztak, mi több, azt vágták a fejünkhöz, hogy nem a minőség a fontos, hanem az elvégzett munka mennyisége. Az említettek megértéséhez tudni kell, hogy a rossz szigetelés következtében a pincénk nagyobb esőzések idején a mai napig is rendszeresen beázik. Helyenként akár 10 centiméteres magasságban is felgyülemlik a víz. Amíg nem készültek el a pinceablakok, azt gondoltuk, csak ott folyik be a víz, de a beüvegeztetést követően is rendre beázik a pince. A nedvességszigeteléssel foglalkozó AK Project Kft. munkatársai 2000 januárjában 118 ezer koronára becsülték a károk eltávolításának költségeit. Ugyanazon év júniusában egy, az építőiparra szakosodott becslővel komplett szakvéleményt dolgoztattunk ki, amelyben egyebek között az áll, hogy a Doptrio más építőanyagot használt, mint amit a tervdokumentáció előírt, a vízszigetelés nem ér fel a lakóház lábazatáig, hanem a tereppel egy magasságban véget ér, így fennáll a beázás veszélye. Az építésfelügyelőnk még 1999 júliusában megállapította, hogy az alagsor falai 0,8 centiméterrel eltérnek a derékszögtől, aminek következtében mintegy 40 ezer korona pluszköltségünk keletkezett a homlokzat kivitelezésekor. Az említett szakvélemény arra is kitér, hogy az építésfelügyelő is követett el mulasztást, amikor nem figyelmeztetett bennünket azonnal az előírt technológiától való eltérésre, és nem kezdeményezte a hibák eltávolítását.

A bírósági tárgyalás

A tárgyalás már évek óta húzódik, mégpedig több okból. A bíróság eddig két becslőt jelölt ki, hogy felmérje a Doptrio által elvégzett munka értékét. Az első egymillióra, a második 600 ezer koronára értékelte a beépített anyag és munka árát. Mi ezt nem fogadtuk el, mert szerintünk nem voltak objektívek. A másik fél viszont az általunk bemutatott szakértői véleményt utasította el, amelyben szerepeltek a károk helyreállítására vonatkozó költségek is. Mi ugyanis a kezdetektől fogva azt szerettük volna elérni, hogy a bíróság a tartozásunk mellett vegye figyelembe azt is, milyen többletkiadásaink származnak a társaság által roszszul elvégzett munkálatokból kifolyólag. Sajnos, az első ügyvédünk úgy tájékoztatott bennünket, hogy egy tárgyaláson belül erre nincs lehetőség, a mostani ügyvédünk szerint viszont van rá mód. Ezért arra kértük a bíróságot, hogy olyan becslőt nevezzen ki, aki az elvégzett munka értékén kívül a kárunkat is meg tudja állapítani. Itt tart jelenleg az ügy, az utolsó tárgyalás januárban volt, azóta nem történt semmi, még az új becslőt sem nevezték ki. Addig azonban, míg nem kerül pont a tárgyalás végére, mi sem tudjuk teljesen rendbe hozni a házunkat. Nem szeretnénk ugyanis, ha aztán amiatt kellene leverni a vakolatot, hogy bizonyítani tudjuk a Doptrio által elkövetett mulasztásokat, amelyek a mostani állapotban nagyon jól láthatóak.”

A kivitelező álláspontja

A Doprtio Kft. két társtulajdonosa, Hegedűs József és Németh Sándor természetesen másként látja a történteket. Elismerik ugyan, hogy a lakóház alapozásánál a tervdokumentációban előírthoz képest más anyagot és technológiát alkalmaztak, de elmondásuk szerint mindezt a tulajdonos tudtával és beleegyezésével tették. „A Stadt-ruker Péter által megbízott építésvezető sem emelt kifogást a használt technológiát illetően, sőt, statikussal is egyeztettünk minden munkafolyamatot – magyarázták. – Ez a megoldás olcsóbb volt az eredetileg tervezettnél, és emiatt valószínűleg a tulajdonosnak is jobban megfelelt. Csak akkor kezdett reklamálni, amikor mi bíróságra adtuk őt a ki nem fizetett számlák miatt.” Hegedűs József és Németh Sándor ma sem érti, miért is bontott velük szerződést a megrendelő. „Szinte elüldözött bennünket az építkezésről, emiatt nem tudtuk befejezni azokat a szükséges munkálatokat sem, amelyeket most számon kér rajtunk – állították. Véleményünk szerint az építésfelügyelő követett el mulasztást akkor, amikor nem figyelmeztette erre a Stadtruckeréket. Mi elvégeztük a pince alatt és a falak külső oldalán a szigetelést, a talajvíz nem is okoz problémát. Amikor velünk félbehagyatták a munkát, hiányzott még a talajszigetelés, és az esővizet elvezető járda sem készült el. A tulajdonosok azonban saját maguk ellen dolgoznak, ha ezeket a munkákat azóta sem végeztették el. Mi egyébként a tulajdonos és az építésvezető jelenlétében átadtuk az építkezés általunk kivitelezett részét, és akkor nem merültek fel kifogások. Sem a hiányos szigeteléssel, sem a falnak a derékszögtől való állítólagos eltérésével kapcsolatban. Ezek mind csak a bírósági tárgyaláson jöttek elő.”

A kivitelezők szerint Stadtrucker úr csak kifogásokat keres, hogy nem kelljen kifizetnie a 151 ezer koronás tartozását. „Le szeretnénk szögezni, hogy a Stadtrucker Péter és köztünk folyó per nem a kártérítésről, hanem a ki nem fizetett számlákról szól – érveltek. – A bíróság által kijelölt becslők egyébként az általunk kiszámlázott öszszegnél jóval többre értékelték az elvégzett munkát, nem értjük tehát, miért gondolják úgy a megrendelők, hogy mi túlszámláztuk azt. Egy évvel a per megkezdését követően aztán előjöttek egy szakértői véleménnyel, amely szerint a mi hiányos munkánk miatt káruk keletkezett, ezért kártérítést követelnek rajtunk. Ám jogilag releváns ellenbeadvánnyal a mai napig nem éltek. Mi azt szeretnénk, ha minél előbb hozzájutnánk a pénzünkhöz, hiszen a munkát elvégeztük. Ha Stadtrucker úr úgy gondolja, valóban a mi mulasztásunk miatt keletkezett kára, vigye perre az ügyet, de ne keverje össze a két dolgot. Nem állítjuk, hogy mi nem követhetünk el hibát. Volt is már rá példa, hogy a megrendelő kért bizonyos kiigazítást, és eddig mindenkivel meg is tudtunk egyezni. Folyamatosan újabb és újabb megrendeléseink vannak, jelenleg is öt családi házat építünk, az utóbbi években több községi bérházat is átadtunk. Ha valóban rossz minőségű munkát végeznénk, mint ahogyan Stadtruc-kerék állítják, akkor már rég lehúzhattuk volna a rolót.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?