Havonta 300 ezer koronával nő az adósság

Tornalja. Újabb, csaknem négymillió koronás tartozást kellene kiegyenlítenie a gömöri városnak a hőszolgáltató vállalattal szemben, köszönhetően azon bérlőknek, akik nem fizetik a közüzemi díjat – tudtuk meg Mészáros Gyula önkormányzati képviselőtől, aki egyben a lakásügy bizottság elnöke is.

Tornalja. Újabb, csaknem négymillió koronás tartozást kellene kiegyenlítenie a gömöri városnak a hőszolgáltató vállalattal szemben, köszönhetően azon bérlőknek, akik nem fizetik a közüzemi díjat – tudtuk meg Mészáros Gyula önkormányzati képviselőtől, aki egyben a lakásügy bizottság elnöke is. Elmondta: a település a 2001/2002-es és a 2002/2003-as fűtési idényt követően már két alkalommal is kifizetett összesen mintegy tízmillió koronát, a mostani idényben pedig 3,8 milliós adósságot halmozott fel a 220 bérlőnek megközelítőleg a fele. Ugyanakkor a városnak a lakószövetkezet is megelőlegezett egy 1,2 millió koronás összeget, amit szintén vissza kell fizetni. ĺgy kevesebb, mint száz család három év alatt csaknem 15 millió koronát „vett ki” a városi kasszából.

„Akik rendesen fizetik a közüzemi díjat, jogosan várhatják el a város vezetésétől, hogy a település a közös pénzt – amit városfejlesztésre lehetne költeni – ne herdálja el, és tegye meg a szükséges lépéseket” – mondta a bizottság elnöke. Elmondta, hogy a képviselő-testület több javaslatot hagyott jóvá, melyek teljesítésével megszüntethető lenne ez az állapot. A testület már tavaly jóváhagyta azt a tervet, mely szerint a városi tulajdonú lakásokat maradék értékért el kell adni a bérlőknek olyan feltételek mellett, hogy az alacsonyabb bevétellel rendelkező családok is meg tudják vásárolni a lakást. Ez azt jelenti, hogy öt év alatt törleszthetnék a lakás árát, amely még az 50 ezer koronát sem éri el. Több lakó is élni kívánt ezzel a lehetőséggel, azonban a lakások ára a közelmúltig nem volt meghatározva.

A közeli Baracán vásárolt egy családi házat az önkormányzat azzal a céllal, hogy ezt fogja felkínálni azoknak a családoknak átmeneti szállásként, akikkel szemben a bíróság által érvényesített kilakoltatási határozat van érvényben. Az épület továbbra is üresen áll, mivel a városi hivatal nem szerzett érvényt a bírósági döntésnek. További gond, hogy abban a barakkban, ahová már korábban lakoltattak ki családokat, olyanok is laknak, akik nem városi, hanem szövetkezeti lakásból kerültek az utcára, s így az önkormányzat nem tudna újabb adósokat ide kiköltöztetni. „A képviselők minden lehetőséget megteremtettek ahhoz, hogy orvosoljuk ezt a kérdést. A sor azonban már a végrehajtó szerven, tehát a hivatalon van. Ettől a tehertől csak nagyon határozott lépések megtétele árán tud Tornalja megszabadulni” – mondta végezetül az önkormányzati képviselő.

Dubovszky László polgármester véleménye szerint a legfőbb gond abban rejlik, hogy a Városi Lakáskezelő Vállalat nem foganatosított intézkedéseket a probléma megoldására, holott a gondok már 1996-ban kezdődtek. A 2002-es önkormányzati választásokat követően a polgármester a képviselő-testület jóváhagyásával leváltotta a vállalat korábbi vezetőjét. A tavalyi év második felében az igazgatói posztra kiírt pályázatra csak egy jelentkező volt. Mivel azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de még a saját maga által felállított ütemtervet sem teljesítette, a próbaidő kitöltése után a város az illetővel nem hosszabbított szerződést. A megbízott vezető pedig ez év derekán felmondott.

Ez a nagy jövés-menés is hozzájárult ahhoz, hogy a képviselő-testület által elfogadott rendezési tervet nem sikerült határidőre lebonyolítani. „A korábbi adósságot a város a költségvetési tételek átcsoportosítását követően, más tételek lefaragása után tudta kifizetni. Az idén azonban úgy néz ki, hogy extra bevétele nem lesz a városnak, s a mások által felhalmozott tartozás kiegyenlítésére a jelenlegi költségvetés keretei között nincs lehetőség, de úgy vélem, hajlandóság sem. A mintegy száz–százhúsz család által felhalmozott hatalmas tartozás miatt nem áll szándékunkban változtatni a költségvetésen, s azt a pénzt, amelyből szennyvízvezetéket építhetnénk vagy újabb utcákat újíthatnánk fel, nem fogjuk adósságtörlesztésre fordítani” – mondta a polgármester. Mint elmondta, a napokban tárgyalt a távhőszolgáltató vállalat képviselőivel.

A cég szakemberei elmondták, hogy műszakilag megoldható az adósok lekötése a melegvíz-rendszerről, hogy ne növekedjenek tovább a tartozások. Ugynakkor – mondta Dubovszky László – a városi hivatalnak is lépnie kell. Ennek értelmében néhány napon belül beköltözik a Baracán megvásárolt házba az első adós, és a Temető utcai barakkba is újabb családokat költöztetnek ki. Ugyancsak hamarosan lakhatóvá válnak azok az ideiglenes lakóegységek, melyeket Klára Orgovánová juttatott a városnak azzal a céllal, hogy ezekben helyezzék el a Posta utcai házban, nyomorúságos körülmények között élő roma családokat, illetve a Temető utcai barakkban lakó családokat. A hivatal építésügyi szakosztálya dolgozik azon, hogy legkésőbb tavasszal hozzá lehessen kezdeni szociális lakások építéséhez, első nekifutásra mintegy húsz lakást szeretnének felépíteni. „Sajnos az önkormányzatok nem képesek a kérdést önerőből orvosolni. Ezt el is mondtam a miniszterelnök úrnak egy találkozón, majd a tavaszi fosztogatásokat és tiltakozó megmozdulásokat követően Kaník miniszter úrnak is. Felhívtam a figyelmüket, hogy ezekben a térségekben elsősorban a lakosság iskolai képesítésének – vagy képesítetlen-ségének – megfelelő munkahelyeket kellene teremteni. A közhasznú munka vagy az aktivációs program nem jelent megoldást, s amíg az emberek nagy többsége nem rendelkezik állandó bevétellel, mindig lesznek újabb és újabb gondok. A bajok nem tegnap kezdődtek, egy hosszú folyamat kicsúcsosodásaként csapódnak le napjainkban. Ezért nem tartom teljesen tisztességesnek az állam részéről, hogy annak idején az állam osztogatta az állami lakásokat – állami alkalmazottak mellett szociálisan gyengébb családoknak is –, majd az egészet átruházta az önkormányzatokra, hogy a problémát orvosolják maguk. Mindezzel együtt az önkormányzati határozatnak érvényt fogunk szerezni, s bízom benne, hogy a lakások eladása, s az adósok esetleges kilakoltatása körüli ügyintézést sikerül felgyorsítani” – mondta végezetül Dubovszky László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?