Hatvannégy év után lesz kálváriája a városnak

Léva. Hat évtized után ismét szakrális hellyé és a város igazi büszkeségévé válhat a Kálvária-domb a Patrimonium Servandi Polgári Társulásnak köszönhetően.

A várral szemben található dombon a 18. század elején épült fel a Szent Kereszt-kápolna, melyet 1827-ben bővítettek kegytemplommá. Akkor hat állomása volt a keresztútnak, minden egyes kiskápolnában két kép kapott helyett. A II. világháború végén, 1944 decemberében Léva közelében állt a front három hónapig, ekkor ment tönkre a kálvária. A kiskápolnákat lőállásoknak használták, és találatot kapott a templom is. Amikor a háború véget ért, fontosabb is volt, mint a kálvária helyreállítása, sőt a szakrális építmények romjait építőanyagként hasznosították. A nyolcvanas évek elején, valószínűleg pontosan azon a helyen, ahol a keresztre feszített Jézus és a két lator szobra állt, távközlési tornyot emeltek. A kálvária-templom maradványait 2006 szeptemberében tárták fel lelkes lévaiak, 2007 májusáig tíz alkalommal dolgoztak a helyszínen, kiirtották a gazt, eltávolították a romokat szinte teljesen beborító földréteget, konzerválták a falakat. 2007 elején a Besztercebányán élő neves építész, a Lévához közeli Podluzsány falucska szülötte, Ján Frtús látogatott el a helyszínre, és ingyen elkészítette a felújítási terveket. Az eltelt évtizedekben az eredeti utat nagyrészt beépítették, ezért 150-200 méteres szakasz áll rendelkezésre a stációk elhelyezésére, tehát tízméterenként követik egymást az állomások. Katarína Holbová néprajzkutató, az áprilisban alakult, 21 tagot számláló polgári társulás alelnöke ismertette a terveket. Az eredeti templom hiányzó falait újrafalazzák, hogy kirajzolódjon az épület alaprajza, az égetett téglapadlót is újra cserélik, és filagóriaszerűen tető kerül a maradványok fölé. A körülbelül 13 méter magas távközlési torony kilátótoronyként szolgál majd, körben csigalépcsőt alakítanak ki, a csúf vaskonstrukciót fémburkolattal takarják el, és a tetejére egy 7 méteres kereszt kerül. A keresztút mellett „civilösvény” is vezet majd a kálváriára. A kőoltár, a bejárat és egy kereszt alakú nyílással ellátott hátsó panel a híres lévai ónixból készül majd. A Patrimonium Servandi gyűjtést indított, egyelőre 120 ezer korona gyűlt össze, körülbelül 150 egyéni adakozótól. Léva városa nemcsak a projekt védnökének szerepét vállalta föl, de két részletben 90 ezer koronát is átutalt a társulásnak, a Tolmácsi Gépgyár (SES) 20 ezer koronával segített. A projekt összköltségei hozzávetőleg 6 millió koronára tehetők. 30 ezer koronát propagációra fordítottak, és befejeződtek az alapokat megerősítő betonozási munkák is, tavasszal folytatódik az építkezés. A téli időszakban intenzíven keresik majd a szponzorokat, tárgyalnak az egyes cégekkel is, a remények szerint olcsóbban is megvalósíthatók a tervek. A kivitelező a nagykálnai Hydromeliorácie Kft. Az ingatlan a lévai katolikus egyházközség tulajdona, s a civil szervezet meghatározatlan időre ingyen bérbe kapta a területet. Versenypályázatot írnak majd ki a stációk megfestésére. Egyelőre tíz, a régióban élő festőművészt szólítottak meg, hárman jelezték részvételüket. Velük személyesen is felveszik a kapcsolatot. A tervek szerint a fél város pusztulását okozó 1808-as tűzvész kétszázadik évfordulójára befejeződhetnek a munkák. A Patrimonium Servandi Polgári Társulás továbbra is várja az adományokat, számlaszámuk: 26277 65946/1100. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?