Hatmillió eurós beruházás az erdők kiszáradása ellen

Kassa
Kassa |

Kassa megye európai uniós támogatásokból újítaná meg a régióbeli erdők biológiai sok-színűségét. A projekt megvalósításához mintegy 6,6 millió eurós uniós támogatást hívnának le.

A megyei hivatal tájékoztatásából kiderül, a Vidékmegújítási program keretében tervezett beruházás azon munkák végrehajtását tartalmazza, melyek segítségével megfogják és benntartják a vizet az erdők talajzatában, ezáltal elősegítve az állat- és növényvilág védelmét és fenntartását is. A két éven át tartó projekt összköltsége 6,6 millió euró, melynek öt százalékát, vagyis 330 ezer eurót a megyei önkormányzat költségvetéséből fedeznek. A szóban forgó beruházásról a legutóbbi önkormányzati közgyűlés során döntöttek a megyei képviselők. 

Anna Terezková megyei szóvivő tájékoztatása szerint a projekt keretében egyszerű gátakat, infiltrációs árkokat alakítanak ki, de felfrissítik a vizes, mocsaras területeket is. „A Vidékmegújítási program keretében megvalósuló fejlesztések azért olyan fontosak, mert a projekt kidolgozói szerint már most is olyan drámai mértékben tűnik el a víz az erdei ökoszisztémákból, hogy a vízhiány miatt teljes erdők tűnnek el. Ez a változás elsősorban a biológiai sokszínű-séget érinti, ugyanis minden a vízből ered. A természethez közeli vízmegfogó óvintézkedések által olyan körülményeket teremthetünk, melyeknek köszönhetően az eltűnőben lévő élő- és állatvilág állapota stabilizálód-hatˮ – derült ki a megyei hivatal tájékoztatásából. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?