Határokat bontunk – hidakat építünk

Két évvel ezelőtt még úgy tűnt, a hídépítés megmarad szép ábrándnak; erre lehetett következtetni a különféle konferenciákból, szakmai tanácskozásokból, melyek végeztével a felek mindig egy határozattal gazdagabban térhettek haza, ám úgy tűnt, senki sem lép a tettek mezejére. Az sem kecsegtetett túl jó kilátásokkal, hogy a két ország közlekedési tárcái által szervezett, legmagasabb szintű találkozó sem hozott kézzelfogható eredményt. Ezt követően az érintett falvak önkormányzatai ragadták magukhoz a kezdeményezést, s ha többet nem is tehettek, legalább utat nyitottak az építők számára az időközben elgazosodott hídfők felé. Itt tartottak a dolgok október derekán, amikor azt a hírt kaptuk, október utolsó hetében az érintett felek Alsósztregován adnak találkát egymásnak, kiértékelve a „Határokat bontunk – hidakat építünk” pályázat eddigi eredményeit.

Magad, uram...

A kezdeményezést természetesen a harmadik szektor, mégpedig a Neogradiensis Eurorégió, illetve a losonci Régiófejlesztési Ügynökség ragadta magához, nagyon helyesen fogva fel az Európai Unió üzenetét, miszerint a jövő az „alulról jövő” kezdeményezéseké (az „átkosból” átmentett kifejezésnek jelenleg nincs jobb megfelelője).

Tervezők, megrendelők és beruházók, valamint a harmadik szektor képviselői boncolgatták a kínálkozó lehetőségeket és megoldásokat olyan sebészi pontossággal, melyből kitűnt: széles Ipoly mentében szinte mindenkinek szívügye a hídépítés. Lehet, hogy rövidesen tényleg a folyó fölé emelkedik Rárós és Ráróspuszta között az első visszaállított híd?

Úgy tűnik, igen, bár addig sok víznek kell még lefolynia az Ipolyon, és az engedélyeztetéssel összefüggő számtalan problémát kell megoldani. De erről valljon Papp Andrea projektmenedzser, a losonci Régiófejlesztési Ügynökség munkatársa.

„A terv célja, hogy a Rárós–Ráróspusztai híd megépítésével létrejöjjön az összeköttetés Magyarország és Szlovákia között – mondta bevezetésképpen. – Pályázatunkat három részre osztottuk; az első szakasz megvalósítását a Phare CBC alap támogatta, a másodikat pedig az SZK Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériuma. Jelenleg – a pályázat elkészítését követő hatodik hónapban – az eddigi munka kiértékelésénél tartunk. Elégedetten nyugtázhatjuk, végre elérkeztünk a részletes tervdokumentáció és területrendezési terv elkészítéséhez. Mivel a hídfő Tőrincs területén található, és a bekötőút is itt épül meg, ez a község fog beruházóként szerepelni, miközben az építési engedély kiadása Alsósztregovára hárul. A pályázatot a régiófejlesztési minisztérium 365 ezer koronával támogatta, az alsósztregovai önkormányzat 30 ezer, a Neogradiensis Eurorégió pedig 12 ezer koronával társult. A továbbiakban fontos mozzanat lesz, hogy az építési engedélyt a folyó mindkét oldalán egyazon időpontban adják ki.”

A felmérések és tervek elkészítése kapcsán Lužica Ferenc mérnök beszámolt arról, hogy az építési szakemberekből álló magyarországi és szlovákiai munkacsoportok ideát és Budapesten is többször találkoztak. A szlovák hídtervezők által készített terv alapjául a magyar tanulmányterv szolgált; a két partot összekötő hidat a szécsényi depóban elhelyezett, az egykori NDK hadserege által hátrahagyott elemekből építik majd meg. A három- nyílású híd fesztávolsága ötvenhét méter lesz, szélessége pedig hét és fél méter. A szlovák oldalon található hídfőtől egy 102 méter hosszú bekötőutat kell építeni a Losoncot Nagykürtössel összekötő, 2. osztályú főúttal. Magán a hídtesten legfeljebb 50 km/óra sebességgel lehet majd átkelni, és a helyi igények kielégítésére méretezik – a kamionforgalom előtt tehát le lesz zárva. A végleges tervek elkészítése három hónapot vehet igénybe; a híd „ára” mintegy 40 millió korona, ám ebbe nincs beleszámítva az építőanyag árának változása, mely jelentős többletkiadást eredményezhet.

Lužica mérnök megalapozatlannak minősítette azokat az információkat, hogy az évtizedek során használaton kívül álló hídelemek állaga erősen megromlott, ezért tulajdonképpen alkalmatlanok nagyobb teherbírású hídtest építésére. „Légből kapott minden ilyen információ; valószínűleg a hídépítést ellenzők terjesztik” – mondta mintegy zárszó gyanánt.

Kinek kell a híd

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért éppen Madách szülőfalujában, Alsósztregován tárgyalnak az érintettek az Ipoly-hidakról, amikor a település a folyótól lényegesen – de legalább tizenöt kilométerrel – északabbra fekszik. „Községünknek érdeke fűződik ahhoz, hogy ez a híd megépüljön – világosított fel Matúš Bystriansky polgármester. – Elsősorban azért, hogy szorosabbra fűzhessük azokat a kapcsolatokat, melyek évszázadokon át működtek. Elsősorban a két ország természeti adottságaiban gyökerező lehetőségekre gondolok; Nógrádszakál térségében például kiváló lehetőségek nyílnak a nyári turizmusra, a paleontológiai múzeumban és az üdülőhelyeken évente mintegy harmincezer látogató fordul meg. Az Ipoly innenső oldalán, községünk térségében viszont kiváló gyógyfürdők találhatók, melyek befogadóképessége meghaladja a napi háromezer főt, és amelyeket évente több mint hetvenezer fürdővendég keres fel. Nagyon fontos lenne számunkra, hogy minél több ember élhessen meg az idegenforgalomból, hiszen más munkalehetőségekben nem igazán bővelkedik ez a vidék. Jelenleg azonban – mivel csak kerülővel lehet járni – mintha kétszer olyan messze volnánk egymástól, mint valójában. Hidakra van szükségük az erdő- és mezőgazdálkodásban érdekelt vállalkozóknak is, hogy tevékenységi területüket bővíthessék, de a magyarországi iskolák látogatása kapcsán is felmerültek ezek az igények. Mivel az akarat mindkét oldalon közös, bízom abban, hogy 2005-re vagy 2006-ra megépülnek az Ipoly-hidak.”

Tőrincsi pillanatkép

A fentebb szereplő kisközség, melynek területén valószínűleg már jövőre megépül az első híd, mindössze 387 lelket számlál – magyarokat, szlovákokat, romákat. A jelenlegi, inkább kétségbeejtő, mint áldatlan állapotokról Ottmár Tibor polgármester ad számot.

„A község lakosságának kilencven százaléka munkanélküli – mondja a falu első embere –, amiben az is nagy szerepet játszik, hogy a lakosság kilencvenhárom százaléka roma származású. Korábban mezőgazdálkodásból élt a lakosság, ám az állami birtok és a földműves-szövetkezet romjain létrehozott magángazdaságok tulajdonosai nem tartanak igényt a helyi munkaerőre. Ha megépül a híd, megelevenednek a korábban kettészakított kapcsolatok, és mivel Magyarországon több munkalehetőség kínálkozik, szép számban lesznek azok, akik ott vállalnak majd munkát. Az alsósztregovai polgármesterrel mindent megteszünk, hogy minél előbb megszerezzük az építési engedélyt. A többi a hídépítőkön múlik.”

Hogy milyen lehangoló látvány egy csonka híd, az Ipoly mente lakosai nagyon jól tudják. A tőrincsi hídfőn álló, a múlt század elején emelt Nepomuki Szent János-szobrot nem csupán a történelem vihara, hanem a helyi lakosság egy részének vasgyűjtő „szenvedélye” is megtépázta. Egy év múlva remélhetőleg új hídra fog majd vigyázni, mely az első lesz az Ipoly visszaállított hídjainak sorában.