Határidőre nem készül el a Nagytárkány-Zemplénagárd út

Nagytárkány |

<p>Az előre kitűzött határidőre, 2011. augusztus végére biztosannem készül el teljes hosszában az a mintegy három kilométeres útszakasz, mely a Tisza-parti községet a magyarországi Zemplénagárddal kötné össze.</p>

Kopasz József polgármester lapunknak elmondta, az építési munkálatokat a falu határában már 2007 őszén el akarták kezdeni, ám egy hivatalos engedély hiányában erre csak 2008 februárjában kerülhetett sor. A nagytárkányiak az út megépítésére 2007-ben – egy korábbi sikertelen kísérlet után – pályázatot nyújtottak be az európai uniós alapokhoz, és ekkor meg is kapták a kért támogatást. A 331 939 eurós beruházás költségeinek 75 százalékát az Európai Uniótól, 20 százalékát pedig a szlovák államtól nyert támogatásból fedezték, a településnek csak az 5 százaléknyi önrészt kellett kifizetnie. A nagytárkányiak később erre a célra további 8298 eurót nyertek, ami ugyan nem tette ki az önerő-követelmény 50 százalékát, ám így is nagy segítséget jelent a településnek. A Szénazsák dűlőn át vezető, 6 méter széles, 648 méter hosszú út államhatárig vezető szakasza határidőre elkészült, a község azonban folytatni szerette volna a munkálatokat, így 2009-ben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel közösen készített újabb pályázatot.
A Zemplénagárd és az államhatár közti mintegy 2,1 kilométeres szakaszon kellene folytatni a beruházást, a szlovákiai részen útjelző táblákat és útjeleket helyeznének el, az út szlovákiai nyomvonalának egy részét, valamint a Kaszárnya utca 800 méteres szakaszát is újraaszfaltoznák. A pályázók közben meg is kapták a kért támogatást, a nagytárkányiak által elnyert 140 000 euró, melynek csupán 5 százalékos önrésze terheli a község költségvetését, elegendő lenne a tervezett munkálatok elvégzésére. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban az út a megadott határidőre biztosan nem készül el, ugyanis a mezőgazdasági és régiófejlesztési minisztérium döntése értelmében – mindkét országban – új közbeszerzési eljárásokat kell lefolytatni. Kopasz József tájékoztatása szerint az eljárás náluk 2011. május 23-án zárul le, a magyaroszági partnernél ez a folyamat valamivel időigényesebb lesz. A megváltozott körülmények között a korábbiakhoz képest az egyedüli pozitív változást mindössze az jelenti, hogy a szlovákiai szakaszon az aszfaltozásra és az útjelek felfestésére már sor kerülhet, mielőtt a magyarországi részen is a beruházásnak ehhez a fázisához érnének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?