Három és fél millió euró iskolafelújításra

Nagykapos |

<p>Az Ung-vidék központjában az elkövetkező években több mint 3,5 millió eurót (105 millió korona) költenek a helyi oktatási intézmények felújítására.</p>

A város a szlovák alapiskola rekonstrukciójára nyert korábbi hozzájáruláson kívül most a magyar tanítási nyelvű alapiskola modernizálására is támogatást kapott.

Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, az európai uniós pénzalapokból a múlt évben nyert 1 980 250 euróból (59, 657 millió korona) - melyet a város által biztosított önrésszel egészítettek ki - a szlovák alapiskolát gyakorlatilag „átépítik“: Minden nyílászárót kicserélnek, az ingatlant hőszigetelik, új tetőszerkezetet készíttetnek, az egyes épületszárnyakat falazott folyosókkal kötik össze, modernizálják a szociális helyiségeket, az étkezdét, a konyhát és a tornatermet, valamint egy központi öltözőt is kialakítanak. Az épületet akadálymentesítik, az egyes szintek között pedig mozgáskorlátozottak által is használható liftek közlekednek majd.

A felsoroltakon kívül további munkálatokat is elvégeznek, egyebek mellett új, jól felszerelt számítógépes szaktantermet bocsátanak a gyerekek rendelkezésére. A 2 084 501 eurós (közel 63 millió korona) összköltséggel megvalósuló beruházás idén tavasszal már elkezdődött, jelenleg úgy tűnik, a munkálatok a tervezettnél korábban befejeződhetnek. A polgármester tájékoztatása szerint korábban a nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola felújítására is kértek támogatást az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumtól.

Mivel akkor nem jártak sikerrel, a pályázatukat átdolgozták, és újra eljuttatták az illetékesekhez. A rekonstrukcióra 1,343 millió eurós (40,46 millió korona) hozzájárulást kaptak, így az iskola Komenský és Fábry utcai épületeinek modernizálására összesen 1,414 millió eurót (42,60 millió korona) fordíthatnak. Ebből a pénzből új tetőszerkezetet építhetnek, az ingatlanokban kicserélhetik az ajtókat és az ablakokat, modernizálhatják a fűtési rendszert, újraburkolhatják az egyes helyiségeket, valamint egyéb fejlesztéseket is elvégezhetnek. A közbeszerzési eljárás lefolytatása után az építési munkálatok valószínűleg a jövő év tavaszán kezdődhetnek el, a beruházás megvalósítására 18 hónap áll a kivitelező rendelkezésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?