Három emeletet zuhant a tizenegy éves kisfiú

Ollétejed/Dunaszerdahely. Súlyos balesetet élt túl szerencsésen egy tizenegy éves kisfiú. Barátaival egy omladozó épületben játszott, és a harmadik emeletről a vízzel teli alagsorba zuhant egy szűk lyukon keresztül. Súlyos fejsérülést szenvedett, de az orvosok szerint maradandó károsodás nélkül felépül. Orvosai csodáról beszélnek.

A csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta a zuhanástUndessre Tímea felvételeOllétejed Dunaszerdahely egyik félreeső városrésze. Határában évek óta gazdátlanul áll egy félig kész négyemeletes építmény, gazos udvara az illegális szemétlerakók kedvelt helye. A helybéli gyerekek itt játszottak két héttel ezelőtt, vasárnap. Pityukának háromra kellett volna hazaérnie, hogy unokatestvére szülinapját megünnepeljék, ám anyukája hiába kereste őt mobiltelefonján. Az édesanya sokadik hívására aztán a fiú egyik barátja válaszolt: „Jöjjön gyorsan, Pityuka haldoklik.” Az édesanya az ijedtségtől gondolkodni sem tudott, férjét riasztotta, aki perceken belül a helyszínen volt. „Hirtelen nem is tudtam, mit csináljak, csak annyit láttam, hogy eszméletlen fiam fejét tartja a barátja a vízben, nehogy megfulladjon. Akkor még nem tudtam, mi történt, azt hittem, egyszerűen beleesett a vízbe” – emlékezett vissza az édesapa, Tóth István, aki bement érte a kb. 80 centiméter mély vízbe, majd saját kocsiján vitte őt a sürgősségre.

Az orvosok riasztották a rendőröket

A kórházban súlyos fejsérülést állapítottak meg a fiúnál, de mivel sérülései és az akkor ismert információk nem voltak összhangban, hívták a rendőrséget, amely még nem zárta le az ügyet. A dunaszerdahelyi kórházban megműtötték Pityuka orrát, majd további operációkra pozsonyba szállították. A gyermekkórházban kiderült, hogy agysérülése súlyos, akár kómába is eshet. A fiú tüdejében is elpattantak az erek, és lélegeztetőgépre kapcsolták. Három nap múlva felébredt. Semmire sem emlékezett, még saját édesanyját sem ismerte meg. „Óvodában vagyok, várom az anyut” – mondta látogatóinak Pityuka, aki egyébként ötödik osztályos tanuló. A kék-zöld foltokat látva a testén arra gondolt, birkózáskor keletkeztek a sérülései, mígnem elmesélték neki, mi is történt valójában. Pár nap elteltével visszatértek Pityuka emlékei, de a balesetet máig sem tudja felidézni, és néha még összefüggéstelenül beszél. „Csoda történt, az orvosok is csak ezt tudják mondani. Hogy ekkora zuhanás után ilyen gyorsan felépüljön, senki sem gondolta volna. A fején kívül más csontja nem is tört el” – mondta megnyugodva az édesanya.

Az épület egy bűnszövetkezeté

Az omladozó, félig kész épület sok probléma forrása Ollétejedben. A helybéliek évek óta kérik a dunaszerdahelyi önkormányzatot, tisztítsák meg a falu határát elcsúfító terepet.

Both Péter dunaszerdahelyi járási rendőrfőkapitánytól megtudtuk, az épület egy bűnszövetkezethez kapcsolható. A kilencvenes években támogatást vettek fel, melynek elnyeréséhez elegendő volt egy félig kész épületet felmutatni. „Kell hogy legyen tulajdonosa a területnek” – erősködtünk, de nem tudtunk meg közelebbit. „Az a valaki nincs” – mondta Both, és hozzátette, lehetséges, hogy a kölcsönt adó bank a tulajdonos. „A balesetért azonban, úgy néz ki, senki sem vonható felelősségre, mert ott senkinek semmi keresnivalója, és maga az épület közvetlenül nem veszélyeztet senkit. Körbekerítésről pedig egyetlen törvény sem szól” – mondta Both Péter. A nyomozás során kihallgatták a gyerekeket és a szülőket, és úgy vélik, szerencsétlen baleset történt.

Tóthék és több helybéli család álláspontja azonban változatlan. Eddig is rossz szemmel nézték a feleslegesen álló épületet, a baleset után pedig még inkább kifogásolják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?