Három embercsempészt is lefüleltek Ógyallánál, Komáromnál és Helembánál

Helemba
Komárom/Ógyalla/Helemba/Nyitra |

Összesen 31 irreguláris migránst szállított a három sofőr. Az esetekről – amelyek szerdán és ma történtek – a nyitrai rendőrkapitányság számolt be.

Ahogyan arról már beszámoltunk, vad autós üldözésre került sor Komáromban szerda éjjel. Az Erzsébet-szigeten a komáromi rendőrök megpróbáltak leállítani egy fekete színű és magyar rendszámú Mercedes ML gépjárművet, azonban a sofőr nem reagált a felszólításra. A városon keresztül menekülésbe kezdett, majd a további komáromi egységeken kívül a határőrzésben segítő zsolnai készenléti motorizált egység járőrei is üldözőbe vették a Mercedest. Az embercsempész átvágott egy vasúti átjárón is, amelynél épp le voltak engedve a sorompók egy közeledő vonat miatt. Nagy sebességgel próbált kikeveredni a városból, melynek során az ellenkező menetirányú sávba is áttért. Amikor a rendőrök utolérték, megpróbálta őket leszorítani az útról. A kajakház környékén az egyik utas kiugrott a Mercedesből és megpróbált elmenekülni. Miután az embercsempész Ógyalla irányába próbált továbbhaladni, a zsolnai egység egyik tagja a szolgálati fegyverének segítségével kilőtte a Mercedes kerekeit, amely Zöldállásnál (Zelený Háj), Ógyalla városrészénél már elkezdett lassulni, majd egy ponton a 23 éves moldáviai állampolgárságú sofőr kiszállt az autóból és menekülőre fogta a dolgot. A Mercedesben összesen kilenc szíriai irreguláris migráns utazott.

A komáromi-ógyallai üldözés után az érsekújvári rendőröknek kellett intézkedniük Helembánál. Egy Ford Galaxy típusú gépjármű ugyanis megpróbált átkelni a határátkelőhelynél kihelyezett betonakadályokon. Ez viszont nem sikerült neki, fennakadt rajtuk. A 20 sofőr ebben az esetben is moldáviai illetőségű volt, s 11 szíriai menedékkeresőt fuvarozott.

A harmadik esetre végül ma reggel került sor Komáromban, ám ezzel volt a legkevesebb bonyodalom. Egy Opel Vivarót állítottak meg a komáromi rendőrök, a 19 éves lengyel férfi pedig eleget tett a felszólításuknak. Az autóban 11 szíriai utast találtak.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?