Három aranyérmes nedű

Köbölkút. Június első vasárnapján rendezték meg Köbölkúton az első községi borversenyt. A szőlősgazdák, ifj. Szőcs Ferenc vezetésével, megalakították a Szőlő- és Bortermelők Egyesületét, amelynek ez volt az első rendezvénye.

Köbölkút. Június első vasárnapján rendezték meg Köbölkúton az első községi borversenyt. A szőlősgazdák, ifj. Szőcs Ferenc vezetésével, megalakították a Szőlő- és Bortermelők Egyesületét, amelynek ez volt az első rendezvénye. Az ünnepélyes kiértékelésnek a kultúrház adott otthont, az ünnepi műsort Kürthy Lajos szavalata és a helyi alapiskola kisdiákjainak műsora tette emlékezetessé. A 47 leadott bormintát a környék három ismert borszakértője jellemezte és bírálta. Három aranyérmet osztottak ki: Štekláč Patrik Cabernet Sauvignon-roséja, Szilva László Sauvignonja, Barák Imre vörös cuvée-je kapta a legnagyobb elismerést. Az év borászának Štekláč Patrikot hirdették ki. Ő lett a Mihalík Gábor polgármester által adományozott vándorserleg boldog tulajdonosa. Az ezüstök száma 10, bronzérmet 11 bor kapott.

A rendezvény célja a borkultúra fejlesztése régiónkban, a borosgazdák és a lakosság összefogása, a szőlőbetegségek korszerű megelőzése, valamint a szakmai tanácsadás volt. A fiatal generáció aktív részvétele reménykeltő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?