Főnixként éled újra minden évben a párkányi Ady Endre Alapiskola Kuckó bábcsoport- ja, amelyben már száznál több kisdiák kóstolhatott bele a bábozás élményébe.Párkány„Jelenleg 15 alsó tagozatos diákkal bábozunk minden péntek délután.
Harmincéves lesz a Kuckó
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14460199363249_95.jpeg.webp?itok=cAlbBW4E)
Főnixként éled újra minden évben a párkányi Ady Endre Alapiskola Kuckó bábcsoport- ja, amelyben már száznál több kisdiák kóstolhatott bele a bábozás élményébe.
Párkány
„Jelenleg 15 alsó tagozatos diákkal bábozunk minden péntek délután. A tagok négyévente cserélődnek, minden évben újra kell kezdeni a munkát. Viszont az évek során több-kevesebb ideig legalább száz gyerek vallhatta magát kuckósnak” – mondta Himmler Zsófia csoportvezető, akinek munkáját Valasek Valéria segíti.
A Kuckó bábcsoport 1986-ban az Ady Endre Alapiskola diákjainak közreműködésével napközis csoportként indult. „Az osztály egyik sarka volt a bábok kuckója és a gyerekek kedvenc helye. Így lett a csoport neve Kuckó. Kezdetben nem voltak nagy céljaink, csupán a játék öröme, melyet először az iskolatársakkal, majd a város óvodásaival osztottunk meg” – mesélte Himmler Zsófia. Az első kerületi döntő hozta meg a változást. „Nagy vágyunk az országos verseny volt. 1990-ben el is jutottunk a Duna Menti Tavasz országos fesztiválra. 2006-ig rengeteg nívódíjat kaptunk, majd 2006-ban elhoztuk a bábjátszás fődíját és a gyermekzsűri díját is. Zenére, szöveg nélkül mutattunk be három közismert La Fontaine mesét. Ezzel a darabunkkal eljutottunk Lengyelországba, Poznańba” – mondta a csoportvezető. Legsikeresebb dramatizált meséik közé tartoznak a Széttáncolt cipellők, a Csupaszív királyfi, a Kénkövecske, a Varjúfivérek és a Fabulák. „Csokorba szedtük a Gőgös Gúnár rövid történeteit is az óvodásoknak. Megtisztelő volt számunkra, hogy dramatizált meséink a Gyurcsó István Alapítvány sorozatában 1999-ben Mindentlátó királylány címmel könyv alakban is megjelentek” – jegyezte meg Himmler Zsófia.
Mindig a csoport összetételétől függ, milyen mesét vesznek elő. „Ma már – sokszor anyagi okokból – kevesebb fellépést vállalunk, de vannak olyan fesztiválok, illetve városnapok, amelyekre mindig meghívást kapunk. Minden évben vendégei vagyunk a Komárom-Esztergom Megyei Bábfesztiválnak. Ennek köszönhetően eljutottunk az egri országos versenybe is, ahonnan a város díjával tértünk haza. Gyakran megyünk a budapesti Zeg-zug Bábfesztiválra, felléptünk már Budapesten a Millenárisban és a Petőfi Csarnokban is. Díjjal tértünk haza a Biatorbágyi, a Szegedi, a Nyíregyházi és a Kelenvölgyi Bábfesztiválról is. Legfontosabb számunkra most már a saját Kuckó Fesztiválunk, melyet 2000 óta minden év júniusában megrendezünk. Erre az fesztiválra meghívjuk a város és a környék falvainak óvodásait, kisiskolásait is” – mondta a csoport vezetője.
A kuckósok egyik legemlékezetesebb fellépése a szentendrei skanzenben volt. „A Tüzet viszek... mesterségek bemutatóján olyan mesét kellett előadni, melyben szerepe van a tűznek is. Volt egy látványos sárkányos mesénk, amelyhez a nagyobb hatás kedvéért koncerteken használt füstgépet is vittünk magunkkal. Háromszor is fújta a sárkányunk a füstöt, de történt valami a géppel, nem tudtuk leállítani, és már alig láttuk egymást a pajtaszínházban. A kolléganő felkapta a masinát, és a nézőkön keresztül kiszaladt vele az udvarra. Megszeppentünk, de a végén volt taps és nagy torta. Szép emlék ez az előadás is” – mesélte Himmler Zsófia.
Legközelebb a komáromi Schola Mariana Nagyok Kórusát mutatjuk be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.