Harmadszor pályáznak az iskola felújítására

Fülek |

<div>Közel félmillió eurós európai uniós pályázat segítségével tenné rendbe a város az Ifjúság Utcai Alapiskola épületét. Ha most sikerrel járnak, ősszel megkezdődhet a széleskörű tatarozás.</div><div>&nbsp;</div>

Két alkalommal pályázott a város az ötvenéves, több épületből álló komplexum rekonstrukciójára, sikertelenül. A legnagyobb problémát az épületek tetőszerkezete okozza. Már enyhébb esőzéskor is átáztak a falak, gyakran a tantermekben, a folyosókon is állt a víz. Az ablakok balesetveszélyesek, az ajtókat is ki kell cserélni. Tavaly az iskola megtakarított pénzéből rendbe tetette az A épület tetőszerkezetét, de sürgősen el kellene végezni a többi épület tetőszerkezetének javítását is. Soron kívüli képviselő-testületi ülésen született döntés egy újabb projekt benyújtásáról. Augusztus 20-ig lehet jelentkezni arra az uniós felhívásra, melyet 30–40 napon belül kiértékel az illetékes hivatal. A pályázat összköltsége 450 ezer euró, az öt százalékos önrész mintegy 40 ezer eurót tesz ki. A polgármester számításai szerint további 21 ezer eurót fordítanak a munkálatokra. „A költségeket a város megtakarított pénzéből fedezzük, hitelre akkor lenne szükségünk, ha időközben újabb sikeres pályázatot indíthatnák el” – mondta Jaromír Kaličiak polgármester. A pályázat magában foglalja az Ifjúság Utcai Alapiskola épületeinek hőszigetelését, a vakolat felújítását, az ajtók és ablakok cseréjét, a padló javítását, a tetőszerkezet rekonstrukcióját és az elektromos vezetékek cseréjét. Jaromír Kaličiak szerint a rekonstrukció nem zavarná a tanítás menetét. „Több lépésben dolgoznak majd az épület helyreállításán, elegendő üres tanterem van az épületben, átköltöztethetjük az osztályokat a festés és a padló cseréjének idejére” – mondta a polgármester. Hozzátette, a pályázati pénzből az iskolában uralkodó állapotok mintegy 60 százalékát orvosolni tudják. Idővel újabb projektek segítségével berendezésre és számítástechnikai eszközökre is pályáznának. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?