Hamarosan elkészül a Komárom–Karva kerékpárút

Komárom/Karva/Párkány |

<p>Pályázati pénzből meghosszabbítanák a Komáromot és Karvát összekötő kerékpárutat. Jelenleg a Komárom&ndash;Karva szakasz építése zajlik. A munkálatok várhatóan augusztus végén fejeződnek be.</p>

„2008-ban kezdtük tervezni a Komáromot és Párkányt összekötő kerékpárutat, amely egyelőre csak a Komárom–Karva szakaszon valósul meg, de terveink között szerepel meghosszabbítása Párkány és Csicsó irányába is” – mondta Duka Gábor, a Hídverő Társulás elnöke. A kerékpárút bővítését – a Komárom–Karva szakasz építéséhez hasonlóan – európai uniós forrásokból fedeznék. A Komárom és Karva között megvalósuló 2,5 millió eurós beruházás nagy részét is uniós pénzekből finanszírozzák. A 29 kilométeres kerékpárút nagy része a Duna-töltésén halad. „Csupán Dunaradványnál kellett forgalmát a 26-os útra terelni, itt ugyanis nincs töltés. Dunamocs és Karva között szintén a régi 26-os úton vezet.

Egyébként közel húsz kilométeren át a dunai földgáton lehet haladni” – magyarázta a társulás elnöke. Duka Gábor szerint ez a kerékpárút a Hídverő Társulás első olyan beruházása, mely gazdasági haszonnal is jár. „Már most számtalan német, osztrák, olasz, svájci, holland kerékpáros turista közlekedik ezen az útvonalon. Márciustól októberig naponta százával haladnak át az érintett községeken. Arányuk a jövőben emelkedni fog, hiszen a Komárom–Karva kerékpárút az Eurovelo 6 kerékpárút része lesz” – magyarázta Duka. A Duna mentén haladó Eurovelo 6 kerékpárút köti össze Nyugat-Európát a földrész keletebbre fekvő országaival. „Ezért nagyon fontos, hogy megfelelő szintű szolgáltatásokkal várjuk a turistákat. A pihenő- és szálláshelyek kialakítása mellett az is lényeges, hogy legyenek olyan rendezvényeink, amelyek maradásra és visszatérésre késztetik őket” – mondta a Hídverő Társulás elnöke.

A meglevő látnivalók és rendezvények mellett Karván szeptember 6-án hagyományteremtő szándékkal horgász- és halászléfőző versenyt rendeznek, szeptember 14-én pedig megszentelik a település új kápolnáját is, amely a Mária-zarándokút részévé válik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?