Hamarosan elkészül a kerékpárút a Rákóczi úton

komárom
Komárom |

A komáromi Rákóczi út déli oldalán húzódó bringaúton a szó szoros értelmében az utolsó simításokat végzik. Közben az önkormányzat próbálja kijavítani a kerékpáros szervizpontokat, amelyet ismeretlenek folyamatosan megrongálnak, illetve kifosztanak.

A Rákóczi út egyike Komárom legterheltebb útszakaszainak, s eddig nem volt könnyű dolguk azoknak a kerékpárosoknak, akik megpróbálták feltalálni magukat a sávok erdejében – hacsak nem a járdát használták, amely viszont hivatalosan szabálytalanságnak minősült. A szakasz déli oldalán gyakorlatilag vége szakad a tortúrának: a Vág-hídtól egészen a Kossuth térig csaknem teljesen elkészült az a mintegy fél kilométeres kerékpáros út, amelyre a város 272 ezer eurót nyert el tavaly a régiófejlesztési minisztériumtól. A bringások már gyakorlatilag használják is, a kivitelező pedig még a szükséges közlekedései jelek kirakásával vagy felfestésével van elfoglalva.

Keszegh Béla (független) polgármester lapunknak elmondta, a Rakóczi út északi oldalára a következő tavasz folyamán kerül majd sor. Egyelőre várják a pályázatuk kiértékelését, a projekt pedig a Helyreállítási Alap segítségével valósulna meg, egyúttal belátható időn belül folytatnák a munkát a Petőfi utca irányába mindkét oldalon. Év végéig el fog készülni Komárom átfogó kerékpáros koncepciója is. „Szeretnénk, hogy legyen egy átfogó képünk a fő útvonalakról, s majd ezekhez kötjük a terveket” – mondta ezzel kapcsolatban a polgármester.

Az önkormányzat több kerékpáros szervizpontot hozott létre az elmúlt évek során, ahol egyszerűbb szereléseket hajthatnak végre a bringások. A dolog azonban nem mindig ilyen egyszerű, hiszen a félreeső helyeken ismeretlen tettesek folyamatosan ellopják a kihelyezett szerszámokat, illetve levágják a pumpák tömlőinek végét. „Folyamatosan próbáljuk javítani ezeket. Az kicsit irreális, hogy kamera legyen fölöttük vagy hogy állandóan figyeljük őket. Ez sajnos komoly probléma. Nem azt mondom, hogy havi rendszerességgel, de javítjuk a szervizpontokat. Egyszerűbb ezt megtenni, mintha nyomoznánk az elkövetők után” – mondta el Keszegh Béla.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?