Hálózsákokat is osztanak a hajléktalanoknak Pozsonyban

Pozsony
Pozsony |

Az elmúlt hetekben több tucat hajléktalannak segített a magisztrátus a válságkezelési program keretében. Egy kézikönyvet is készítettek a fedél nélkül élőknek, amelyben arról tájékoztatják őket, hogy kitől kérhetnek segítséget.

Az első pozsonyi hajléktalanszámlálás eredményei alapján jelenleg 4500-an élnek fedél nélkül a főváros utcáin. „A téli időszak főként ennek a sérülékeny csoportnak a legkellemetlenebb. Kötelességünk olyan hatékony intézkedéseket foganatosítani, amelyekkel segíthetjük azokat, akiknek valóban szükségük van a támogatásra” – mondta Sergej Kára, a magisztrátus hajléktalanokkal foglalkozó biztosa. Kára Iveta Chovancová biztonságért felelős biztossal, valamint a városi rendőrséggel együttműködve kidolgozott egy protokollt, amely alapján segíthetnek a fedél nélkül élőknek. Újdonság, hogy a városi rendőrök éjszakánként azokra a területekre ügyelnek, ahol sok hajléktalan tartózkodik. Hálózsákok, matracok, meleg ruha is van a járőröknél, amellyel azonnal segíthetnek a bajba jutottaknak. Ha kell, a rendőrök hajléktalanszállóra viszik őket. A magisztrátus szerint januárban már több tucat hajléktalannak segítettek, a legtöbben tárgyi segítséget kaptak a városi rendőröktől, de ha kellett, mentőt is hívtak az utcán élőkhöz. Chovancová közölte, idén egy terepmunkát végző csapattal fejlesztenék a biztonsági egységek munkáját. Közben hasznos információkat tartalmazó útmutatót is készítettek a fedél nélkül élőknek, ebben benne van, hogy mikor, hol és kitől kaphatnak segítséget a problémáikra. A katolikus karitász mellett az egyik élelmiszerdiszkont tartós élelmiszerrel is támogatja a hajléktalanokkal foglalkozó szervezeteket.


A magisztrátus azt kéri a lakosoktól, hogy ne legyenek közömbösek a hajléktalanok iránt, ha kell, a 159-es számon hívhatnak szakszerű segítséget. A lakosság érzékenyítését növelheti az a készülő honlap, amelyen összesítik és egy interaktív térképbe gyűjtik a szociális rendszer nyújtotta lehetőségeket. Ezt később a fedél nélkül élőkön kívül más csoportokra is kiterjesztené a városi hivatal. ⋌

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?