Halálos motorbalesetek: minden harmadik motoros ittas volt

Pozsony |

<div>Azon motorosok közül, akik halálos közlekedési balesetet szenvedtek, minden harmadik ittas volt &ndash; derül ki a pozsonyi Comenius Egyetem Jessenius Orvostudományi Kara felmérésből. A vizsgálatot, amely az 1992 és 2012 közötti, 311 halálos motorbalesetre terjedt ki, &nbsp;Martin Janík végezte.</div><div>&nbsp;</div>

Világszerte megközelítőleg 350 millió motorkerékpár van forgalomban, és népszerűségük egyre növekszik, bár a baleseti statisztikákban is élen járnak. Évente mintegy 6000 motoros hal meg az utakon, Szlovákiában kb. 25-30. Janík szerint a motorbalesetek áldozatai jellemzően fiatal férfiak, akik gyakran ittasan mennek a halálba. A vizsgálat szerint 10-12 km/h-s sebesség mellett, szilárd tárgynak ütközve a motoros könnyebb sérüléseket szenvedhet. Viszont már ennek a sebességnek a kétszerese esetén is súlyos, vagy akár halálos sérülés is bekövetkezhet, 80-90 km/h-nál bekövetkezett ütközést pedig szinte lehetetlen túlélni. A vizsgálatból kiderült, hogy  311, balesetben elhunyt motoros közül a szerencsétlenség idején 29 százalékuk, azaz 91 személy ittas volt.  Karol Mičieta professzor, az egyetem rektora szerint tovább kell folytatni az országos jellegű közlekedésbiztonsági vizsgálatokat, és ezek eredményeiből egy adatbázist kell készíteni, amely alapul szolgálhat a további vizsgálatokhoz. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?