Hajóács és kakashere

Kamocsa |

<p>Augusztus első három napján rendezik meg az ország legrangosabb nemzetközi főzőversenyét. A hazai versenyzők mellett cseh, magyar, török és német amatőr szakácsok mérik össze tudásukat. Lukács Tibor főszervező, a kemping üzemeltetője elmondta, míg tavaly hetven, idén eddig kétszáz csapat jelezte részvételét. Tavaly három nap alatt mintegy 15 ezren fordultak meg az Oázis Kemping homokos fövenyén.</p>

„A legjobb csapatok vesznek részt a fesztiválon. Idén 260–270 csapat regisztrációját fogadjuk el, mert szeretnénk komfortos körülményeket biztosítani a versenyzőknek”– tájékoztatott Lukács. Pénteken és szombaton is ingyenes buszjáratot indítanak Érsekújvár és Kamocsa között, amelyre a városi autóbuszmegállónál, a főtéren, továbbá a Gúg utcában is felszállhatnak az utasok. Már a nulladik napon, csütörtökön is érdemes ellátogatni az Oázis Kempingbe, ahol a Rédei Rigó duó szórakoztatja a közönséget. Július 30-ig az érdeklődők elővételben 12 euróért vásárolhatják meg a jegyet a fesztivál három napjára. Szerdáig a tábor területén, csütörtöktől a kamocsai kultúrházban, a fesztiválirodában vehetik át jegyüket a regisztrált csapatok és a közreműködők. Külön parkolóhelyet jelölnek ki a karavánnal érkezőknek, 3500 férőhelyes parkoló áll a látogatók rendelkezésére. A biztonságról az őrző-védő szolgálat 60–80 embere, elsősegélynyújtásról legalább 10 személy gondoskodik. Magyaros ételek és különféle más finomságok közül válogathatnak az érdeklődők.

A főzőversenyben nyolc kategóriában mérik össze tudásukat a csapatok, idén Jaroslav Židek és Benke László mesterszakács áll a zsűri élén, és a Tátrai Klub tagjai erősítik a szakértők sorát. Pénteken a P. Mobil lép színpadra, majd az Elan-revival band, és Elvis dalok csendülnek fel. Részletesebb tájékoztatás a www.gastrofest.sk oldalon található.

Az Új Szó a rendezvény médiapartnere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?