Hagyomány és érték

Dunaszerdahely. A NA’CONXYPAN Polgári Társulás rendezésében szombaton délután tavaszváró játszóház várta az érdeklődőket a városi Szabadidőközpontban. Mindig sok gyermek látogatja ezeket a játszóházakat, s ez most sem volt másképp.

Dunaszerdahely. A NA’CONXYPAN Polgári Társulás rendezésében szombaton délután tavaszváró játszóház várta az érdeklődőket a városi Szabadidőközpontban. Mindig sok gyermek látogatja ezeket a játszóházakat, s ez most sem volt másképp. A kis vendégek a Pántlika zenekar muzsikájára a néptánc lépéseivel ismerkedhettek meg, valamint hagyományos népi mesterségek legalapvetőbb fortélyait sajátíthatták el kézművesek segítségével. Vida Igor, a társulás elnöke lapunknak elmondta, a három éve futó rendezvénysorozatot egyre többen látogatják a városból és a környező falvakból is. „A rendezvény egyik célja, hogy felelevenítse régiónk jellegzetes hagyományait, kihalófélben lévő dalait, táncait, szokásait. Szeretnénk felhívni a legfiatalabbak figyelmét is a csallóközi kultúra szellemi és tárgyi értékeire, amelyek szerves részét képezik a Kárpát-medence örökségének. Másrészt szeretnénk megfelelő alternatívát nyújtani az egyre inkább terjedő értéktelen szórakozási formákkal szemben, melyek sajnos nagyban meghatározzák a jövő nemzedék kultúráját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?