Hadtörténeti múzeum jöhet létre Gútán

Gúta
Gúta |

Egyelőre csak a megalapításra vonatkozó szándékról szavaztak a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. A gyűjtemény kiállítását és annak biztosítását egy helyi magánszemély vállalta magára. Ugyanakkor a helyszín kapcsán személyeskedésig fajuló vita alakult ki az ülésen.

Az ülésre beterjesztett napirendi ponthoz tartozó szöveg – valamint Halász Béla (független) polgármester elmondása – szerint ha Gúta több turistát szeretne a városba csalogatni, akkor növelni kell a látnivalók számát. A vízimalom, valamint a Gútát övező természeti környezetet leszámítva ugyanis nem nagyon tudnak más bemutatni a látogatóknak. Felmerült, hogy a város létrehozhatna egy hadtörténeti múzeumot. A katonai tágyakat egy komoly helyi gyűjtő, Angyal Attila bocsájtaná a város rendelkezésére. Az indoklás szerint egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek Európában a hadtörténeti kiállítások – s akit ez érdekel, az hajlandó 100 kilométernél is többet utazni a megtekintés végett. Ami a helyszínt illeti, az a szabadidőközpont jelenlegi épületében, valamint udvarán, közel a Kis-Duna holtágához lenne. Angyal Attila ellenszolgáltatás nélkül adná kölcsön a tárgyakat, míg azok biztosítását saját költségéből fedezné. Az üzemeltetést a város végezné. Halász Béla úgy látja, a gyűjtemény országos viszonylatban is a legnagyobbak közé tartozna.

Samu István (Közösen Gútáért) a bizottság vezetője támogatásának adott hangot – bbek között pedig emlékeztetett: a vállalkozói aspektusok mellett komoly kulturális és oktatási szerepet is játszhatna a múzeum, ill. így különféle pályázati lehetőségek is megnyílhatnának előttük. Kárpáty Ernő (Közösen Gútáért) alpolgármester arról tájékoztatott, hogy már pályáztak is a kérdéses épület felújítására.

Madarász Róbert (Magyar Szövetség) ugyanakkor sérelmezte, hogy nem került az iskolaügyi bizottság elé a napirendhez tartozó anyag, sőt nem is tudtak róla, s emiatt nem hívtak össze ülést. „Csodálatos ötletnek“ minősítette a koncepciót, de a szabadidőközpont épületét alkalmatlannak helyszínnek tartja. Az okok között először az objektum nem energiahatékony kialakítását említette. Hozzátette: „iskolai intézménybe fegyver nem való“. Szerinte gyakorlatilag leminősítik a szabadidőközpontot, amely kiszorul a jelenlegi épületből, hogy a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában korlátozottabb körülmények között működhessen tovább. Mindezt szerinte akár úgy is lehet értelmezni, hogy Gúta városának többet ér a turista, mint a gyerek.

Halász Béla ezen a ponton indulatosan félbeszakította a képviselőt. „Egyszerűen vannak olyan dolgok, amiket nem mondunk ki, nem gyanúsítgatjuk és vádoljuk a másikat“ – fogalmazott, majd azt kérte, Madarász „normálisan“, személyeskedés nélkül fogalmazza meg a kifogásait, különben megvonja tőle a szót. A képviselő ezt követően még hozzátette, a szabadidőközpont fő szerepkörei a sport, kultúra és környezeti nevelés, ám a tervek miatt mindhárom „sérülhet”. Kárpáty Ernő is „kikérte magának“ a képviselő turistákról és gyerekekről szóló megjegyzését, ill. szerinte nincs komolyabb gond a szabadidőközponttal. A szándéknyilatkozatot végül egy nem szavazat mellett elfogadta a testület.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?