Gyűjtik a kilométereket

felsőszeli futóklub
FELSŐSZELI |

Az egészség megőrzése végett indított 12 hetes kihívást a felsőszeli futóklub. Négy hét alatt több ezer kilométert tettek meg a futók, akik meg sem állnak április 23-ig.

Hozd magad formába címmel indított 12 hetes kihívást a felsőszeli RoniRun Club január 30-án. Az ötletgazda, Kaprinai József a lakhelyén, Tallóson működő futóklub tiszteletbeli tagjaként és segítőjeként néhány évvel ezelőtt segített egy hasonló kezdeményezés megszervezésében.

„Tőlük vettem az ötletet, és szerveztem meg a felsőszeli klub tagjaként a kihívást. A fő cél az volt, hogy motiváljuk a mozgásra az embereket a karácsonyi ünnepek, a téli szünet után, hogy együtt jöjjünk formába tavaszra. Aki az első hét után beküldte a futása eredményeit, automatikusan benevezett a kihívásra, amely április 23-án ér véget”

– tájékoztatta lapunkat a fő szervező. A futók három, azaz kezdő, haladó és elit kategóriában nevezhettek. Mindhárom kategóriában más-más távokat kell teljesítenie annak a 75 futónak, aki regisztrált az első héten, és minden héten emelik a tétet, vagyis egyre több kilométert kell lefutni. A kezdők számára az első héten 3, az utolsón 20 km a minimálisan teljesítendő feladat, a haladóknak 15 km az első héten, az utolsón 35 km, az elit kategóriában pedig 25 km az első, 45 km az utolsó héten a kihívás.

„Bárki bekapcsolódhatott, a kezdő kategóriában akár sétálni, gyalogolni is lehet és segítségül összeállítottunk egy edzéstervet, amellyel könnyebben teljesíthető a kiírt kilométer mennyiség. Mindenkinek szeretnénk egy érmet átadni a 12. hét végén. Előfordulhat, hogy a három hónap alatt valaki megbetegszik vagy valami miatt kiesik néhány napra, őt sem zárjuk ki, de az lenne az ideális, ha minden résztvevő végigcsinálná a kihívást. A heti eredményeket táblázatban összesítjük és a futóklub közösségi oldalán tesszük közzé. A Hozd magad formába nem verseny, hanem virtuális kihívás, tehát mindenkinek a saját felelőssége, hogy őszintén bevallja-e az általa megtett kilométereket, a lényeg, hogy mozogjunk”

– hangsúlyozta Kaprinai József. Hozzátette, hogy a bősi futóklub több tagja, környékbeli falvak futói csatlakoztak elsősorban, de az ország és Magyarország több településéről is beneveztek.

„Szerintem a futás az egyik legjobb immunerősítő. Amikor rendszeresen futok, akkor minden betegség elkerül. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy úgy fusson, hogy egészséges legyen, ne úgy, hogy megsérüljön vagy megbetegedjen tőle. Az egészség mellett a másik legjobb szerintem, hogy a futásnak közösségteremtő ereje van. Nagyon sok jó embert ismertem meg a futásnak köszönhetően, köztük a feleségemet is, és a klubunkban és a klubos rendezvényeken is már több párkapcsolat kialakult”

– tette hozzá.

A RoniRun Club fő rendezvénye a Szeli Félmaraton és Felsőszeli Tízes futóverseny, amely idén június 10-én lesz. Az RBC Tallós futóklubbal közös szervezésben július elejére tervezik a 12 órás parkfutást a felsőszeli futóklub tagjai. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?