Gyűjtést szerveznek a dévai gyerekek javára

Bussa Már közel kétezer euró értékű pénzadomány és ajándék gyűlt össze, a gyűjtés azonban az indulás napjáig folytatódik. Az akciót az Ipoly Hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás kezdeményezte, amely idén már harmadszor hirdette meg a jótékonysági gyűjtést a romániai Déva gyermekotthonában élők megsegítésére.

Bussa Már közel kétezer euró értékű pénzadomány és ajándék gyűlt össze, a gyűjtés azonban az indulás napjáig folytatódik. Az akciót az Ipoly Hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás kezdeményezte, amely idén már harmadszor hirdette meg a jótékonysági gyűjtést a romániai Déva gyermekotthonában élők megsegítésére.

A szállítmány december 13-án indul, előbb a dévai majd a parajdi gyermekotthonba. Az Böjte Csaba szerzetes által alapított intézményekben élő gyerekek támogatására indított gyűjtésbe főleg a Nagykürtösi járás római katolikus egyházközségei, rózsafüzértársulatok, civil szerveződések és a térség önkormányzatai kapcsolódtak be. A szlovákiai szervezést Molnár Katalin, az Ipoly Hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás elnöke vállalta. A gyűjtés szervezője lapunknak elmondta, sokszor előfordult már, hogy maguk az adakozni kívánó magánszemélyek vagy társulások keresik meg. Több Nagykürtösi járásbeli, javarészt magyarlakta község önkormányzata idén is támogatja a kezdeményezést. Jelenleg az ajándékok rendszerezése és csomagolása folyik. A gyűjtés október közepétől folyik, tanszereket, tisztítószereket, egészségügyi cikkeket és pénzadományokat várnak a szervezők. Információink szerint egy higiéniai termékeket gyártó multinacionális cégtől a napokban várnak jelentős értékű adományt. Molnár Katalin lapunknak azt is elmondta, jövőre már egy olyan civil szerveződés fogja koordinálni a dévai gyerekek javára szervezett gyűjtést, amely szorosan együttműködik az egyházakkal és a nehéz szociális helyzetben lévőket támogató civil szervezetekkel. „Egy gyerek napi ellátása az ottani árak mellett három és öt euró között mozog. Ezer euróból tehát két–háromszáz gyerek egy napi étkeztetését tudjuk fedezni, ami bár kis összeg, nekik mégis jelentős segítség” – nyilatkozta lapunknak Molnár Katalin. Azok a magánszemélyek vagy vállalkozók, akik támogatni kívánják ezt a kezdeményezést, a 0915 808 056-os telefonszámon kaphatnak bővebb tájékoztatást az adakozás módjáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?