Gyűjtés Daisy gyógyulásáért

Daisy
Dunaszerdahely |

Egy emberként fogott össze a Csallóköz a daganattal küzdő egyéves Daisy gyógykezeléséhez szükséges anyagi forrás megteremtéséért.

Daisy 2020. november 11-én császármetszéssel jött a világra, miután újra kellett éleszteni. 8 hónapos volt, amikor a szeme alatt megjelent egy duzzanat, amelyről a mintavétel után kiderült, hogy daganat, eltávolításához kemoterápiára van szükség. A sikeresnek tűnő pozsonyi terápiát a Covid-19 megakasztotta, majd azzal kellett szembesülni a szülőknek, hogy a daganat ismét nőni kezdett. Az új kemoterápia során is komplikációba ütköztek, bacilusok kerültek a kislány vérébe. A szülők Ausztriában kértek segítséget, ahol egy belgiumi speciális intézményt ajánlottak nekik, itt kezelhetnék és megműthetnék a kislány szemét és ezzel megóvhatják a látását. Ennek finanszírozására indult összefogás a Segítsünk Daisinyek Dunaszerdahely csoportban. A hétvégén szervezett eseményeken is támogatást gyűjtöttek a jelenleg kórházi kezelésre szoruló kislánynak. Nyékvárkonyban jövő szombaton jótékonysági bálon segíthetnek a Daisy-nek. A felsoroltokon kívül számos más felajánlás is érkezett a csoportba. A nyilvánosság a SK34 0900 0000 0051 8867 3145 transzparens számlára utalt összeggel is hozzájárulhat a gyűjtéshez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?