Böjte Csaba árváinak segít a Hajnalvándor

Kürt |

<p>Jótékonysági gyűjtést, koncertet szerveztek, saját hanghordozót adtak ki a Hajnalvándor együttes tagjai, hogy eleget tegyenek Böjte Csaba atya meghívásának, és bemutassák dalaikat Erdélyben, a gyerekvédelmi központokban élőknek.</p>

Hazaérkezésük után Kürtön, a faluházban tartottak élménybeszámolót, amelyen ott volt Téglás János, Kürt polgármestere, aki ugyancsak részt vett az erdélyi utazáson. Danczi Mónika, az együttes vezetője elmondta, Böjte Csabával Köbölkúton találkoztak az együttes tagjai, ahová Árvai Renáta és Árvai Tamás esküvőjére érkezett. A házaspár régóta segíti a gyerekvédelmi központok lakóit. A kürti együttes tagjai elmondták, ajándékokkal megpakolva indultak útnak, ám nem jutottak el Szovátáig, ahol Böjte Csaba mintegy száz neveltjéről gondoskodnak, mert elromlott az autójuk. Maradtak az Isteni Irgalmasság Gyermekvédelmi Központban, annak gondozottjaival, és alkalmuk nyílt arra is, hogy ellátogassanak néhányuk családjába. Megdöbbentő volt számukra, milyen körülmények között éltek a gyerekek, némelyikük földbe vájt odúban tengődött a testvéreivel étlen-szomjan. A kürti úti beszámolón bemutatták a központban megismert gyerekeket. Volt, aki levélben fordult Böjte Csabához, hogy fogadja be testvéreit, mert nincs, aki törődjön velük, a nagymamának fogytán az ereje és a pénze. A Hajnalvándor együttes tagjai elmondták továbbá, hogy a koncertekkel, a közös foglalkozásokkal és ajándékokkal szerették volna segíteni a gyerekeket és buzdítani a gondozókat, mégis úgy érzik, ők kaptak rengeteg segítséget és szeretetet. Bizonyára nem ez volt az utolsó útjuk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány központjaiba.

A gyerekmentő szervezet célja az embertelen körülmények között, sokszor az éhhalál küszöbén élő gyerekek megsegítése. Böjte Csabának és munkatársainak köszönhetően mára több mint kétezer gyerek nevelkedik az intézmény valamelyik otthonában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?