Gyorsabb és biztonságosabb közlekedés Érsekújvárban

jelzőlámpa érsekújvár
Érsekújvár |

Összehangolják a jelzőlámpák működését, ezáltal még hatékonyabb és gördülékenyebb lesz a közeledés a járási székhelyen. Az idei költségvetésből további, mintegy százhúsz ezer eurót szán Érsekújvár önkormányzata erre a célra.

Néhány hónappal ezelőtt a Komáromi úton lévő hídnál, a Kapisztóry utcában cserélték a jelzőlámpákat. A munkahivatal közelében lévő gyalogátkelőhelyeken már használják a nyomógombot a járókelők, hogy ne kelljen sokáig várakozniuk. Befejezték a jelzőlámpák korszerűsítését a Szlovák Nemzeti Felkelés, a Štefánik és a Gogoľ utca kereszteződésében. A korábbi felújítás során új lámpaoszlopokat és jelzőlámpákat helyeztek ki, és érzékelő berendezés került az úttestre. Az új, mintegy százezer euróba kerülő közlekedési rendszer lehetővé teszi a dinamikus forgalomirányítást, ezzel a kereszteződésen csaknem harminc százalékkal több autó haladhat át anélkül, hogy forgalmi dugóktól kellene tartani. Ha a gyalogos nem jelzi a nyomógombbal, hogy szeretne átkelni az úttesten, sokáig kell várakoznia, mert ilyen esetben tovább tart a zöld jelzés. Monika Kuteničová, a városi hivatal közlekedési osztályának vezetője arról tájékoztatta a testületet, hogy az idei költségvetésből jóváhagyott összegből a Szlovák Nemzeti Felkelés és a Nyárhíd utcánál lévő kereszteződésnél újítják fel a jelzőlámpákat és korszerűsítik a gyalogátkelőhelyeket.

Az autóbusz-megálló közelében lévő kereszteződésnél gyakoriak a balesetek. A vonattal vagy autóbusszal Érsekújvárba érkező utasok ezen a szakaszon jutnak be gyalog legrövidebb idő alatt város központjába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?