Kislánya szeme láttára rángatták ki az autójából Vlastimilt

rendőrségi akció

Csütörtökön több szemtanút is meglepett egy incidens, amely a zsolnai Aupark közelében történt. A rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki tudtán kívül egy másik autót karcolt össze, miután elhozta lányát az óvodából.

Az érintett autó tulajdonosa felhívta a rendőrséget azzal, hogy egy férfi összekarcolta a kocsiját, majd elhajtott a helyszínről. Elmondta, hogy üldözte a menekülő autót, és többször megismételte, hogy az elkövető elhagyta a baleset helyszínét, mert tisztában volt a tettével.

Rövid időn belül két járőr megállította a menekülő autót A sötét ablakok miatt nem látták a hátsó ülésen a gyermeket, akit csak később a beavatkozás után fedeztek fel. A rendőrségi szóvivő szerint a kényszerítő eszközök alkalmazását a beavatkozó rendőrök felettese jogszerűnek értékelte.

Egy másik beszámoló szerint az érintett Vlastimil a zsolnai Jarná utcai óvodában vette fel a lányát. Amikor a főútra kanyarodott, letörte egy ott parkoló autó első lökhárítóját. „Nem éreztem az ütközést, így tovább vezettem. Aztán rájöttem, hogy az úr követ engem, és időközben felvettem a kapcsolatot a zsolnai rendőrséggel” – ismertette Vlastimil az esetet a zilinak.sk portálnak.

A rendőröknek mintegy 250 méteren üldözték őt, majd elállták az útját, és fegyverrel a kezükben rohantak rá, kirángatták az autóból, majd megbilincselték. A férfi beszámolója szerint nem tanúsított ellenállást, de a rendőrök figyelmen kívül hagyták ezt.

Hároméves kislánya az autó hátsó ülésén ült, és mindent látott. „Megbilincseltek, és egyáltalán nem magyarázták el, hogy mi a probléma, miért állítottak meg, nem adtak semmilyen információt. Mindezt csak utólag tudtam meg. Megbilincselve ültettek a földre. Figyelmeztettem őket, hogy egy kisgyerek van a kocsiban, de nem reagáltak. A viselkedésük nem volt professzionális, inkább durva. Nem magyarázták el az őrizetbe vételem okát sem” – tette hozzá Vlastimil.

(zilinak.sk, pluska.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?