Gyerekszemmel csodálatos a világ

Gyerekszemmel csodálatos a világ
Dunaszerdahely |

Az ez évi Csallóközi Színes Ceruzák kiállításra több mint 1400 rajz és festmény érkezett egész Európából, ebből a zsűri 55 alkotást díjazott egyenrangúan. Ezeket és még további több mint 150 festményt a Csallóközi Múzeumban állítottak ki.

Hihetetlen, 24. alkalommal nyílt meg Dunaszerdahelyen a Színes Ceruzák, gyerekrajzok kiállítása. A népszerű kiállítás nemcsak Szlovákia, de már Európa határait is régen túllépte. Aki betér a Csallóközi Múzeumba, hogy megtekintse a kiállított képeket, festményeket, garantáltan optimista hangulatban távozik. A szín kavalkád, a gyerekek egyedi látásmódja, a képekről sugárzó öröm és boldogság érzete a szemlélőt is megfertőzi. Már csak ezért is érdemes megnézni.

Jana Svetlovská, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatónője elmondta, hogy az elmúlt évadok során mintegy 36 ezer gyerek rajza érkezett a versenyre, nemcsak Európa minden tájáról, de Hongkongból, Bangladesből és Indiából is, sőt egy bangladesi képzőművészeti iskola tanára is eljött a családjával a kiállítás megnyitójára pár évvel ezelőtt. A mintegy negyed évszázados sikertörténet egyik fontos pillére a verseny koncepcióját 24 éven át töretlen lelkesedéssel összeállító Nagy Kornélia is.

Berényi József Nagyszombat megye alelnöke találóan megjegyezte, hogy „Az első kiállítások nyertesei már saját gyerekeik festményeit küldik a versenyre.” A megnyitón jelen volt Szeles Szabolcs Győr alpolgármestere is, aki beszédében hangsúlyozta, hogy: „Elképesztő jó érzés nézni azt, ahogyan ti gyerekek látjátok a világot. A ti szemeteken át és nem a felnőttek optikájával. Kívánom nektek, hogy ezt a világot éljétek majd, amit megalkottatok és maradjon meg nektek ilyen csodásnak, amilyennek most látjátok.”

Galéria

Hat ország: Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szerbia és természetesen Szlovákia kis művészei küldték el rajzaikat a versenybe. Az alkotások címei: „Nevetgélő zsiráfok, Ébred a templom, Tánc az erdei manóval, A bohóc szomorúsága, Repülés a város felett, vagy Hogyan énekelt a farkas a báránykáknak”, mind a 3-6 éves gyerekek különleges érzékenységéről tanúskodnak. A legtöbb kép a fantázián túl, a legközelebbi, biztos családi közeget ragadja meg, azt, ami fontos a gyerekeknek: „Otthon, Én és a szüleim, Én és a barátnőm, Boldog vagyok” címekkel.

Bohumír Bachratý művészettörténész, több éven át a zsűri elnöke beszédében úgy jellemezte a kiállítást, hogy „Ez a játék, az öröm és a hihetetlen színek művészete. A szépség és a bölcsesség a ti műveiteknél kezdődik. Tartsátok ezt az egyenes és helyes irányt egy életen át, hogy egy jó, emberi életet élhessetek mint felnőttek.”

A kiállítás július 1-ig tekinthető meg Dunaszerdahelyen, a Csallóközi múzeumban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?