<p>Zavartalanul zajlanak a megyei választások a nógrádi régióban. Losoncon gyakorlatilag minden korosztály képviselteti magát. </p>
Gyér kampányra panaszkodtak a nógrádi régió választói
Az általunk megszólított voksolók azt állították, minden egyes szavazás alkalmával élnek választójogukkal. Egy idős pedagógus úgy fogalmazott, azért jött el szavazni, hogy jobbra forduljon Besztercebánya megye sorsa. „Évek óta figyelemmel kísérem a régió történéseit és változást szeretnék. Felháborít az is, hogy egy-egy tisztségviselő két, de olyan is akad, aki öt funkciót lát el egyszerre. Remélem leváltjuk őket”- mondta.
Beszéltünk olyan 40 év körüli nővel is, aki külföldön dolgozik, de a szavazás miatt haza jött Losoncra. Mint mondta, pontosan tudta, kikre fog voksolni. Őt 17 éves lánya is elkísérte az urnákhoz. „Ha szavazhatna, már most voksolt volna” – közölte.
Losoncon több szavazó arra panaszkodott, hogy a képviselők nagyon gyér kampányt folytattak. „A korábbi évekhez képest kevesebb szórólapot kaptunk, örültünk volna a személyes kontaktusnak, hogy többet tudjunk arról, hogyan képviselnénk az érdekeinket, erre azonban hiába vártunk. Szinte semmilyen fórumot nem szerveztek” – mondta a szavazóhelyiségből kilépve egy középkorú házaspár.
Bár az általunk megszólított szavazók többsége már jóval korábban eldöntötte, kire voksolnak, beszéltünk egy olyan választóval is, aki elismerte, némelyik jelöltről a szavazóhelyiség felé tartva döntött.
A régióban egyébként a kellemes 15 fokos időjárást sokan kerékpározásra, gombázásra, az utolsó kerti munkák elvégzésére, és különböző sportolási lehetőségekre használták ki. A részvételi arány nagyon gyér, a választási bizottságok tagjai 10-15 százalék körülire becsülték kora délután.
Atrocitás nélkül zajlik a voksolás Füleken is, a részvételi arány a délutáni órákban itt is alacsony volt, 10% körülire becsülték az egyik választási bizottság tagjai. Az általunk megszólított szavazók mind azt állították, azért szakítottak időt a voksolásra, mert óriási tétje van. Egy középkorú nő azt mondta, gyerekeit is a szavazásra ösztönözte és idős szüleit is elkíséri az urnákhoz. „Az ő szavazatuk is számít” – indokolta. Egy másik voksoló úgy fogalmazott, azért jött el szavazni, hogy végre valóban fejlődjön a megye. „Felháborító, hogy ezen a vidéken semmilyen fejlesztés nem történt az utóbbi időszakban, az útviszonyokról pedig már ne is beszéljünk. Zólyom után se gyorsforgalmi út, se normális közút” – zárta egy középkorú férfi. (ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.