Gyászolnak Poprádon

Poprád. Akik ma a Magas-Tátrába utazva úgy tervezték, hogy Poprádon is megállnak – mert ilyenkor, a város napján mindig érdemes itt elidőzni – most csalódni fognak, ugyanis a mára tervezett kulturális rendezvények és a kirakodóvásár elmarad a Szent Egyed téren, mint ahogy a sportrendezvények is.

Poprád. Akik ma a Magas-Tátrába utazva úgy tervezték, hogy Poprádon is megállnak – mert ilyenkor, a város napján mindig érdemes itt elidőzni – most csalódni fognak, ugyanis a mára tervezett kulturális rendezvények és a kirakodóvásár elmarad a Szent Egyed téren, mint ahogy a sportrendezvények is.

Anton Danko polgármester döntött így, mert kedden súlyos, három ember életét követelő közúti baleset történt a városban. A főposta melletti útkereszteződésben a balra forduló Škoda sofőrnője nem adott előnyt a szabályosan közlekedő Aviának, ezért a két autó frontálisan ütközött. Az ütközést követő pillanatban az Avia kisodródott a járdára, ahol a zöld jelzésre váró gyalogosok egyikét halálra gázolta, öt súlyos sérültet kórházba szállítottak, de közülük kettőnek az életét a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni. A másik két sérült állapotát sikerült stabilizálni, ők túl vannak az életveszélyen.

Ma tehát Poprád Napjának kulturális, szórakoztató és sportrendezvényei elmaradnak. A képviselő-testület egyedül az ünnepi ülését tartja meg, melyen az arra érdemeseknek átadják a főpolgármester és a város díját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?