Gyakori a biciklilopás Somorján

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSSomorja. Megnőtt az utóbbi időben Somorján a kerékpárlopások száma, ezt a rendőrség is alátámasztja. Nem csak az új bicikliket lopják Somorján, a régi, de karban tartott kerékpárokat is viszik.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Somorja. Megnőtt az utóbbi időben Somorján a kerékpárlopások száma, ezt a rendőrség is alátámasztja. Nem csak az új bicikliket lopják Somorján, a régi, de karban tartott kerékpárokat is viszik. A Facebook közösségi portálon nemrég megjelent egy bejegyzés, mely szerint a város egyik lakójától ellopták Author márkájú, tizenöt éves, eredeti állapotban megőrzött biciklijét.

„A kerékpárlopások vagyon ellen elkövetett bűncselekmények, a rendőrség külön nem vezet róluk jegyzéket. Mégis megerősíthetem, hogy a hasonló esetek száma a nyári hónapokban megnőtt Somorján. Az összes lopás száma azonban nem haladja meg a múlt éviek számát” – közölte Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerület Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Šamorínčan.sk internetes hírportálon több korábbi sértett is hozzászólt az esethez, többen úgy vélik, a rendőrség nem veszi komolyan az ilyen ügyeket, számukra ezek csak apró lopások. A biciklitolvajok betörnek a garázsokba, megrongálják a zárakat, és többen úgy vélekednek, a tettesek nem csak Somorja környékén garázdálkodnak, a Galántai járásban is voltak hasonló esetek. Az egyik hozzászóló az Iskola utcai bérházban lakik, ahonnan az utóbbi időben több kerékpárt is eltulajdonítottak.

A lopásokat vélhetően ugyanaz a férfi követi el. „A rendőrség nem veszi félvállról ezeket az eseteket, az, hogy felderítsük, a mi érdekünk is. A kerékpárlopások ügyében eljárást kezdeményeztünk, a tettes kiderítésében és megtalálásában nemcsak a somorjai rendőrök vesznek részt, hanem a környező járások rendőrei is” – közölte Mária Linkešová. (TASR, szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?