Gútán tavaly tarolt a cselgáncs

Gúta. A városi művelődési központban ünnepélyes keretek között kiértékelték a város 2007-ben legsikeresebb sportolóit. A rövid kultúrműsort követően került sor az ünnepélyes díjátadásra.

Horváth Árpád polgármester köszöntötte a jelenlévő sportolókat és sportbarátokat. Beszédében kiemelte a sportos életmódra való nevelés fontosságát. Örömmel állapította meg, hogy e volt mezőváros versenyzői a nagyobb városok képviselőivel is felveszik a harcot, dobogós helyezéseket érnek el az országos, a nemzetközi és a világversenyeken.

Megemelt sporttámogatás

„Mindig öröm számomra és mérhetetlenül büszke vagyok városunk sportolóira, amiért annyi könny és kínszenvedés árán szerepléseikkel hírnevet szereznek és kiváló eredményeket érnek el. Sajnos a mai fiatalság szinte oda van láncolva a számítógéphez, meggörnyedve jár. De azt vallom, hogy aki sportol, és nem muszáj ezt versenyszerűen tennie, annak az életben is sokkal könnyebb érvényesülnie. Mert lelkében tisztább az az ember, aki sportol. Tisztelem és becsülöm azokat a szülőket, akik odafigyelnek csemetéjük testi és szellemi feltöltődésére, választanak számára egy sportot. Ez dicséretet érdemel. Szeretném megköszönni a sok munkát a városi önkormányzat sportbizottságának is, hogy odafigyel a fiatal nemzedék sportolási lehetőségeinek megtalálására. Önkormányzatunk rendkívül sportbarát, s bár anyagiakban sajnos nem tudjuk kifejezni hálánkat, de törekvéseinkben továbbra is ez szerepel, és örömmel tudatom, hogy az idén néhány száz koronával megemeltük a sporttámogatás összegét” – mondta a polgármester.

Köszönet a közreműködőknek

Ezt követően Gőgh Mihály, az ifjúsági és sportbizottság elnöke kapott szót, aki külön köszönetet mondott a helyi iskolák tanárainak, amiért megértőek voltak a sportoló fiatalokkal szemben. A befektetett energia meghozta gyümölcsét. „Nemcsak a sportolókat illeti dicséret. Hanem elismerés jár a háttérben munkálkodóknak, az edzőknek, mert az ő tevékenységük nélkül elképzelhetetlen az országos versenyeken való sikeres szereplés. Köszönet a családoknak, hogy megfelelő hátteret biztosítottak gyermekeik számára, s így minden támogatásban részesülve rangos versenyeken értek el nagyon szép sikereket. Köszönet a sportbarátoknak, akik talán sosem fognak hivatásszerűen sportolni, de nem is ez a lényeg. Az a legfontosabb, hogy aki a sportban érdekelt, annak az élete is jobbá válik, hiszen testileg-lelkileg felfrissül. Mindez azért szükséges, hogy megfelelő, gerinces felnőtt váljék belőlük. Ám nem csak győztesek vannak. Szükségszerű megtanulni veszíteni is, mert aki képes ezt elsajátítani, az egészen másképp áll helyt az életben is. Ezek a sportolók megérdemlik az elismerést. Sok szép eredményt értek el az elmúlt esztendőben. Köszönet jár ezért nekik” – köszöntötte szavaival az egybegyűlteket a bizottsági elnök.

Ezután a város legsikeresebb sportolóinak kiértékelése következett. Tavaly a cselgáncsszakosztály kiemelkedő eredményeket ért el, ezért a legtöbb elismerést ők kapták. Kevéssel maradtak le a birkózók, a kézilabdázók, az országban egyedüli sportág, a teremkerékpár csapata, de a karate és a futball is szép sikereket könyvelhet el.

Az edzők egyöntetűen elégedettek az elért eredményekkel. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne hová fejlődni, de ennek már csak anyagi vonatkozásai vannak, hiszen az eredmények is azt bizonyítják, hogy tehetségből nincs hiány ebben a Vág-parti városkában.

2007 LEGJOBB SPORTOLÓI

Diákok

1. Molnár Roderik (birkózás)

2. Takács Jaroslav (cselgáncs)

3. Bagita Roland (karate)

Ifjúságiak és felnőttek

1. Kárpáty Gergely (cselgáncs)

2. Balázs Zoltán (karate)

3. Vass Krisztina (kézilabda)

Csapat

1. cselgáncs férfiak

2. Taiyó karate-klub ifjabb diákjai (kata)

3. női teremkerékpárosok és cselgáncsszakosztály serdülői

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?