Gútán öntik össze a felvidéki búzát

Magyarok Kenyere
Gúta |

Nyolcadik alkalommal hirdette meg a Magyarok Kenyere jótékonysági programját a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (MAGOSZ) közösen. A programhoz negyedik éve csatlakoznak a felvidéki gazdák is.

 

Az egész Kárpát-medencében összegyűjtött búzát, illetve az abból őrölt lisztet rászoruló gyerekeket segítő szervezeteknek adományozzák. Évről évre növekszik a felajánlott gabona mennyisége. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján közzétett tájékoztatás szerint tavaly 19 magyarországi megyéből és 12 határon túli régióból összesen 3969 gazdától már 628 tonna búza érkezett, ebből 155 tonna a határon túlról.  Összehasonlításként: az első évben, 2011-ben 10, 2016-ban 515 tonnát sikerült összegyűjteni. Tavaly a búzából 380 tonna lisztet őröltek, és közel 80 ezer rászoruló gyerekről gondoskodó szervezet kapott belőle.

Szlovákiában a búzagyűjtés koordinátora a Gazda Polgári Társulás, a gyűjtőközpontok pedig Gútán (kapcsolattartó személy: Pikáli Róbert – 0944/945 165), Fülekpüspökin (Katona Gyula – 0907/814 570) és Ladmócon (Szabó Tamás – 0905/192 258) vannak. A felvidéki búza jelképes, ünnepélyes összeöntését ezúttal is a gútai tájház udvarán rendezik, augusztus 9-én, csütörtökön 15 órakor, de a felajánlásokat egészen augusztus 24-ig várják. A Felvidéken begyűjtött búzát a gútai malomban őrlik meg.

Augusztus 4-én Magyarországon, Pécsett tartják az Összeöntés Ünnepét, amelyre a határon túli területekről is várnak jelképes mennyiségű búzát. Az augusztus 20-i Központi Kenyérünnep helyszíne ugyancsak Pécs, itt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Korinek László, a mozgalom elindítójának jelenlépében áldják meg a megőrölt búzából készült Magyarok Kenyerét. Az adományok nagy részét pedig szeptember 20-án, a Gyermekek Világnapján, az Adományozási Nap során adják osztják szét a támogatott szervezetek között.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?