Gregorián dallamokat szólaltat meg az énekkar

Deáki |

<div>Hét éve működik a diószegi Nagyboldogasszony-plébániatemplom énekkara, így teszik ünnepélyesebbé a templomi liturgiákat.</div><div>&nbsp;</div>

Tíz évig egyházi ifjúsági énekkar működött Diószegen, a kórus tagjai időközben felnőttek, néhányan elköltöztek a városból. A hívők szerettek volna egy új, felnőttekből álló, éneklő közösséget létrehozni. Hét évvel ezelőtt megalakult a diószegi Nagyboldogasszony-plébániatemplom énekkara. „Miután az ifjúsági énekkar, amelyet 10 évig vezettem, megszűnt, Győrben elvégeztem a kántorképzőt. A négy év tapasztalataiból merítve és a helyi plébániaközösség énekelni vágyó tagjainak ösztönzésére vállaltam az énekkar vezetését” – mondta Takács Katalin, az egyházi énekkar vezetője. Az énekkar elsődleges célja, hogy ünnepélyesebbé tegye az egyházi liturgikus eseményeket. „Repertoárunkban az egyházi zeneirodalomból merítünk. A liturgiába régi szép gregorián dallamokat viszünk, a római egyház ősi egyszólamú liturgikus énekeit, amelyek ünnepélyesebbé és magasztosabbá varázsolnak egy-egy eseményt. Szerintem egy szép gregorián dallam a templom csendjében áhítatot, elmélyültséget és magunkba fordulást eredményez. A gregorián dallamok mellett a népénekek kincsestárából is válogatunk és kisebb többszólamú kórusműveket is megszólaltatunk” – közölte a kórusvezető. Az énekkar helyi rendezvényeken, emlékünnepségeken vesz részt. Szívesen tesznek eleget különböző meghívásoknak, ha a rendezvény jellege megfelel az énekkar repertoárjának. Az énekkar legnagyobb élménye az volt, amikor a győri bazilikában és a nagyszombati Szent Miklós-székesegyházban énekelhettek. „Elmondhatatlan élmény egy énekkar számára, ha egy ekkora templomban megszólalhat” – tette hozzá Takács Katalin. A Nagyszombati főegyházmegye tavaly ősszel Diószegen rendezte az első Egyházzenei Kórustalálkozót, amelynek ötlete a diószegi kórustól származott, a tagok szervezték a találkozót. A nagyszabású rendezvényen, amelyet hagyományteremtő céllal rendeztek, nyolc kórus vett részt. A következő kórustalálkozó októberben lesz. Legközelebb a somorjai Híd vegyes kart mutatjuk be.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?