Gondokkal küzd a rimaszombati kórház

Rimaszombat |

<p>Gazdasági összeomlás fenyegetheti a rimaszombati kórházat, ha nem sikerül rövid időn belül megegyeznie az egészségbiztosítókkal. Az Általános Egészségbiztosító idén januártól legkevesebb harminc százalékkal csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokért kifizethető összeget. Ez végzetes gazdasági hatással lenne a rimaszombati kórházra.</p>

A kórház – amelyet a pozsonyi Kórházak és Rendelőintézetek Nonprofit Társulás működtet – csökkenő bevételei mellett idén januártól már köteles a megemelt adókat és járulékokat is fizetni, ami negyvenezer eurós havi többletkiadást jelent az intézmény számára. A megemelkedett kiadások és a csökkenő bevételek harapófogójában kétségessé vált a működés. A kórház havonta körülbelül kilencvenezer euróval kevesebb bevételhez jutna, ha csupán az egészségbiztosító által javasolt összeget kapná az orvosi beavatkozásokért.
A rimaszombati kórház mintegy 130 ezer lakos egészségügyi ellátását biztosítja, egyben a város egyik legnagyobb munkaadója is, több mint négyszáz főt alkalmaz. A legutóbbi önkormányzati ülésen Juhász Péter képviselő, a rimaszombati kórház sebészeti osztályának főorvosa tájékoztatta a kialakult helyzetről a városatyákat. A testület háromtagú bizottságot választott a helyzet megoldására, ez a bizottság a város polgármesterével együtt tárgyal a közeljövőben az egészségbiztosítóval a szolgáltatások szinten tartásáról és ennek anyagi biztosításáról. Az Általános Egészségbiztosító január 27-re ígért tájékoztatást a rimaszombati kórházzal kapcsolatban, Rastislav Kubáň, a pozsonyi Kórházak és Rendelőintézetek Nonprofit Társulás által működtetett rimaszombati kórház igazgatója pedig egyelőre nem kívánta kommentálni a helyzetet.
A rimaszombati kórházban további létszámleépítés, esetleg a fizetések csökkentése már nem jöhet szóba. Ha mégis ilyen döntést hozna az intézmény vezetése, ez tömeges felmondáshoz, a jól képzett egészségügyi személyzet távozásához vezethetne. Az egészségügyi szolgáltatásokat Besztercebánya megye harminc évre adta bérbe a pozsonyi Kórházak és Rendelőintézetek Nonprofit Társulásnak, amely Rimaszombat mellett még Garamszentkereszten működtet kórházat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?