Gömörördöngős: Reloaded, azaz újratőtve!

hát csak újfent megragadjuk, kinek mije van itt kéznél, a gömöri végeken – gondolunk pennára, egyebekre. Mert ha Ön még mindig az az Elnök, aki eddigelé a leveleink mellé okmánybélyeg gyanánt csatolt szilvórium ellenére sem méltatott megvakkantásra bennünket, hát ezúton tudatjuk Önnel: mi még mindig ugyanaz a nép vagyunk! S ezt büszkén vállaljuk, mert az utóbbi időben, mióta új kórmánnyal irányítanak bennünket, bizony, nemegyszer szorgalmazták a leváltásunkat. Mi ilyenkor ökölbe szorított fogsorral arra gondolunk: no hisz’, jön még a kutyára kistraktor, amihez hasonló jókat kívánunk Önnek is!

Hát sok víz lefolyt a Sajón, tisztelt Elnök úr, mióta nagyra becsült levelünkkel utoljára zargattuk Önt, s nagy változást élt meg a falu. A ‚44 telén levegőbe röpített híd ugyan nem esett vissza, megépült viszont a falut megkerülő autóút, melyet mi nemes egyszerűséggel csak Csáky-csapásának nevezünk. Jó, hogy van, mert lényegesen könnyebb azon terelgetnünk a lábasjószágot, mint a hepehupás mezőn – arról nem is beszélve, hogy a mező már nem is a miénk! Eladtuk mind, négyötvenért négyzetméterét az osztráknak, aki bevetette ződmezős beruházással. Biztatóan sarjad rajta az új gyár, a beruházó meg egyre azzal riogat bennünket, milyen szépen is fogunk neki termelni. Ő még nem tudja azt, amit mi már régebben: hogy a munkára szorulók darab ideje elhúztak Bécs- meg Londonyországba, aki meg itthon maradt, mind egy szálig magánzó! No de sebaj: lesz ukrány meg romány elég, aki dolgozik benne, mi meg majd jól kiadjuk nekik a házainkat. ĺgy minden energiánkat a békés szemlélődésbe, nem utolsósorban pedig második otthonunk, a Vidám Vasmacskához címzett fogadó felvirágoztatásába fektethetjük; s ez – egy Hamlet nevű, lecsúszott dán királyfit idézve, akivel Bogyó (rendes nevén Lakatos Andor polgártársunk) állítólag rövid ideig Bécsben bazsevált – „oly cél, minőt óhajthat a kegyes…!“

A rohamos fejlődés jegyében tudatnunk kell Önnel azt is, igen nagyra becsült Elnök úr, hogy kis községünkben végre bevezették a gázt. Pontosabban: a falu egyik végén bevezették, a másikon meg ki. Majd húsz évet vártunk rá, s mire ideért, úgy legatyásodtunk, hogy egy öngyújtónyinál nagyobb mennyiséget nemigen tudunk megengedni magunknak. Eh mit, úri huncutság, legyintettünk, s lássa be, ebben igazunk van, mert bennünket a történelem arra tanított, hogy magunk oldjuk meg a gondjainkat. Meglehet, kívülről úgy tűnik, elmaradottságban élünk, ez csak a látszat. A dagadt Maris, aki mindannyiunk barátnője, másrészt meg a Világörökség része, a minap például feltalálta a házi pezsgőfürdőt. Jóllakik az ember bablevessel, beül a kád vízbe, a többi meg jön magától, ha teccik érteni, mire gondolunk… De a módszer még nincs szabadalmaztatva, így kérjük, ne nagyon terjessze magasabb körökben.

No, hogy a lényegre térjünk: idén is lesz minálunk falunap, kaja, pia, habfürdő, s üstökénél ragadnánk meg az alkalmat, hogy erre meghívjuk Önt, drága Elnök úr. A kérésünk csak az, hogy hozza magával az egész kórmányt – fejestől, mert mi tisztában vagyunk azzal, hogy a halhoz hasonlóan az is ettől a testrészétől illatozik, hogy finoman fogalmazzunk, bár a többi része sem rózsaliget… Nagy tervünk van velük; minálunk ugyanis a falunap fénypontja az, hogy a határba kivonulva megkeressük a tavalyi bújócskaverseny győztesét. Ha Ön el tudja ide hozni a kórmányt, mi elbújtatjuk, s szentül fogadjuk, hogy egy pillanatig se keressük majd őket, miáltal Ön és Gömörördöngős egész lakossága egy emberként vonul be az ország történelmébe. A hősök és jótevők sorában rögtön II. Szulejmán és Zsukov hadseregtábornok mellett fognak emlegetni bennünket, ami Önre nézve már csak azért is hízelgő lehet, mert közeleg az elnökválasztás, s nem ártana valami jócselekedetet felmutatni az alattvalók felé.

No, ezzel, valamint bizakodó szívvel zárjuk igen tisztelt sorainkat – Gömörördöngős lakosai.

Utóirat: Jut eszünkbe, a kórmány mellé ráadásnak hozza el Szlopa urat is, bár őt nem merjük kicsapni a ződbe. Még elvadítaná a vadakat…