Gazdát cserélt a pozsonyi Stein sörgyár épületegyüttese

Pozsony |

<div>Több sikertelen próbálkozást követően nyilvános árverésen gazdát cserélt kedden egy Pozsony belvárosában&nbsp;lévő történelmi épület, amelyben csaknem másfél évszázadon át a város legnevesebb sörét, a Steint gyártották.</div><div>&nbsp;</div>

A volt sörgyári komplexumot, amely Pozsony belvárosában az egyik utolsó, beépítésre alkalmas nagy terület, jóval a kikiáltási ár alatt, 8,5 millió euróért vette meg a Middlecap Investments csoport leányvállalata, a Dreamfield Property befektetési társaság.     A Virágvölgy (Blumenthal) városrészben álló épület eredetijét még a 19. században építette az első nagy pozsonyi sörgyárat alapító testvérpár, Stein Sándor és Stein Bernát. A Pozsony belvárosában elhelyezkedő épületegyüttesben 2007-ig készültek a Stein sörök. Ekkor a céget a luxemburgi Orco Property vásárolta meg.     Az épületegyüttes tulajdonosa az ingatlanpiaci válság miatt jelentős veszteségeket szenvedett el. Az épületet, amelyet néhány éve tűz is megrongált, 2011-ben 13,5 millió euróért akarták értékesíteni, sikertelenül. Az ár ezt követően csökkent a jelenlegi árverésen megjelölt kikiáltási árra, 12,3 millió euróra.     A Stein volt komplexumát most megvásároló Dreamfield Property képviselője a vállalat terveivel kapcsolatban a Hospodárské noviny szlovák gazdasági lapnak azt nyilatkozta: lakó- és irodaépületekből álló épületegyüttest szeretnének felépíteni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?