GALÉRIA: Leszállt Pozsonyban a segélyt szállító kínai repülőgép

pozsony kína repülő
Pozsony |

Péntek reggel landolt a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtéren a Sanghajból érkező Boeing 747-400-as teherszállító repülőgép, amely a koronavírus-fertőzéssel sújtott területre szállít segélyadományt. Ezt Veronika Ševčíková, a repülőtér szóvivője erősítette meg a TASR-nek. A gép körülbelül nyolc órát fog a fővárosban tartózkodni.

„Egy kereskedelmi járatról van szó, amelynek során orvostechnikai eszközöket – szájmaszkokat, orvosi kesztyűket, védőszemüvegeket – szállítanak Pekingbe. A gép a rakomány felrakása után, 15:00 órakor indul Pekingbe” – magyarázta Ševčíková.

Az Egészségügyi Minisztérium döntése értelmében a repülőtér dolgozói védőfelszerelést használnak a repülőgép személyzetével való találkozáskor. A repülőgépet legfeljebb a pilóta hagyhatja el arra az időre, amíg felszállás előtt ellenőrzi a gépet és a rakományt.

A kínai repülőgép Sanghajból érkezik Pozsonyba, majd Pekingbe repül. Szlovákiából a koronavírussal sújtott területre szállít segélyadományt. A kínai repülőgép leszállását a pozsonyi repülőtéren a Közlekedésügyi Minisztérium engedélyezte, szigorú biztonsági előírások betartása mellett. Az egyik feltétel szerint a személyzet nem hagyhatja el a repülőgépet. Érsek Árpád (Híd) közlekedésügyi miniszter hangsúlyozta: minden előírást be kell tartani, hogy meggátolják a vírus további terjedését.

A kormány szerdán (február 5.) 200 000 eurót különített el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) részére a koronavírus kapcsán.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?