Kép: Facebook / Polícia Slovenskej republiky
Brit és szlovák rendőrök szlovák állampolgárokból álló bűnszövetkezetet számoltak fel. A tagjaik rabszolgamunkára kényszerítettek másokat.
A „TENYCAPE” nevet viselő, szakértőkből álló nemzetközi csoport egy bűnszövetkezetet kapott el, akik amellett, hogy emberkereskedelemmel foglalkoztak, a kijuttatott személyeket rabszolgamunkára kényszerítették.
Az akció során nyolc, 18 és 53 év közötti szlovák állampolgárt kaptak el: mindannyian Korompáról (Krompachy) származnak, de már évek óta Angliában élnek.
Az eddigi információk szerint legalább nyolc ember bizalmával éltek vissza és használták ki őket. Az áldozataik rossz szociális háttérrel rendelkező 23 és 30 év közötti férfiak és nők.
A húsfeldolgozásba és építkezésbe belekényszerített személyek nagyon rossz körülmények között voltak elszállásolva Staffordshire-ben. Munkaszerződés nélkül dolgoztatták őket minden nap, 12 órán át, pihenőnap nélkül. Bevételeiket, valamint a gyereknevelésért – akikkel együtt érkeztek Angliába – járó támogatást át kellett adniuk „munkaadóiknak”.
Az eddigi vizsgálatok szerint a tettesek 2016 és 2020 között 208 000 euró összeghez jutottak hozzá törvénytelen módon.
A modern rabszolgatartók életfogytiglani börtönbüntetésre számíthatnak. A bírósági tárgyalás az Egyesült Királyságban zajlik majd – közölte a rendőrség Facebook oldalán.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.