Futja beruházásokra, fejlesztésekre a kisebb települések költségvetéséből?

Kuczman István, Lontó polgármestere (Lévai járás)
720 lelket számláló kisközségként meglehetősen magunkra vagyunk utalva. Két évvel ezelőtt önerőből sikerült teljesen felújítanunk a községháza épületét. A beruházást teljes mértékben abból a kétmillió koronából kiviteleztük, melyet az előző években spóroltunk meg.

Kuczman István, Lontó polgármestere (Lévai járás)

720 lelket számláló kisközségként meglehetősen magunkra vagyunk utalva. Két évvel ezelőtt önerőből sikerült teljesen felújítanunk a községháza épületét. A beruházást teljes mértékben abból a kétmillió koronából kiviteleztük, melyet az előző években spóroltunk meg. Ha egy település vezetése odafigyel a kiadásokra, igyekszik ésszerűen gazdálkodni, akkor néhány év alatt meg lehet takarítani egy ekkora összeget. A községi hivatal nálunk a lehető legkisebb apparátussal működik, ketten vagyunk – a polgármester és egy irodai alkalmazott, mi csinálunk mindent, s így bizony jelentős összegek maradnak a falu kasszájában. Most újabb felújításra készülünk, a megspórolt pénzből, 1-1,5 millió koronából az óvoda épületét akarjuk helyreállítani. Mivel Lontó pici település, és soha nem volt központi falu, ezért meglehetősen szűkek a pályázati lehetőségeink. Legnagyobb gondunk az ivóvízhálózat és a csatornázás hiánya. A csatornázás tervrajzai már elkészültek, nyolc község nyert pályázatot a tervdokumentáció elkészítésére, de a megvalósítás önerőből lehetetlen, s pillanatnyilag a jóval nagyobb települések élveznek előnyt az uniós alapoknál. Az ivóvízhálózat kiépítésére van némi reményünk, hiszen tudomásom szerint a Nyugat-szlovákiai Vízművek szakemberei már a térségre szóló terveket dolgozzák ki, persze a megvalósítás még odébb van. Jelenleg egy pályázatra készülünk – egy többfunkciós sportpályát szeretnénk a faluban kialakítani. Idővel remélem nagyobb beruházások is megvalósulhatnak EU-s alapok segítéségével. Ez viszont azt is jelenti, hogy számolni kell a projektek megírásával járó pluszköltségekkel is. (fm)

Kázmér Mária, Bögellő polgármestere (Dunaszerdahelyi járás)

A falu éves költségvetése 4,9 millió korona – ebből az összegből csak a legszükségesebb dolgokra futja. Maximum a kisebb felújításokat tudjuk megoldani önerőből. A hozzánk hasonló kistelepülések nehéz helyzetben vannak, csak a dotációk segítségével tudunk előbbre mozdulni. De még ilyen esetben is elő kell teremtenünk az önrészt, ami nem kis feladat. A kormányhivataltól tavaly év végén kaptunk 1,2 milliót egy műfüves sportpálya kialakítására, ezt 600 ezer koronával kellett kiegészítenünk – hitelből. A falunak van kisiskolája és óvodája, kilenc, illetve tíz gyermek látogatja. A fejpénzt megkapjuk, de az intézmények fenntartása ennél többe kerül. A legnagyobb szükségünk gyerekekre volna. Szeretnénk 6 bérlakást építeni, hogy fiatal családok telepedjenek le nálunk. A pályázatunkat az állami támogatásra benyújtottuk, telkünk is van, de a közművesítését nekünk kell megoldanunk. 2 millió koronával számolunk – hitelből. (as)

Sebő Gyula, Körtvélyes polgármestere (Rozsnyói járás)

Körtvélyes kisközség létére néhány évvel ezelőtt még képes volt arra, hogy profitot termeljen. Működött a falu mellett egy községi melléküzemág, s nem volt probléma a halottasházat saját költségből megépíteni. A falu határában szeméttelep működött, ennek működtetése is beletartozott a tevékenységi körünkbe. A falunak volt folyamatos bevétele, gépeket, traktort tudtunk venni önerőből, de mára már ez az üzem leépült. Azóta, hogy megszűnt a községi vállalat, amelyhez külső okok és a fejlesztés hiánya is hozzájárult, a falu csak a saját költségvetéséből képes gazdálkodni. Ebből a szűkös pénzcsomagból azonban semmiképpen nem futja beruházásokra. Egyelőre hitelre nem merünk gondolni. Inkább a pályázatokat figyeljük. Pár éve a környezetvédelmi minisztérium támogatásával elkezdtük kiépíteni a kanalizációt, ez a legjelentősebb beruházásunk. Még egy utca csatornázása maradt, ez várhatóan a közeljövőben befejeződik. A község egyik kijelölt területét a SARIO ügynökség ipari parknak alkalmas területként tartja nyilván. Abban reménykedünk, hogy a jövőben ez hozhat nagyobb áttörést, s a falu ennek segítségével juthatna előbbre. (kov)

Liszkai Gusztáv, Szentes polgármestere (Tőketerebesi járás)

Bodrogközi községünknek kilencszáz lakosa van, az éves költségvetésünk 7 millió korona. A helyi óvoda, alapiskola, napközi otthon és étkezde üzemeltetése kb. 2,5 millió koronát emészt fel, a községi hivatal működtetésére, a sport- és kulturális élet támogatására, valamint a „kötelező” költségek fedezésére további 2,5 milliót kell fordítanunk. Fejlesztésre így alig több mint 2 millió korona marad. Ebből a pénzből az idén a művelődési házat újítjuk fel, két új buszmegállót építünk a településen, és korszerűsítjük a helyi hangosbeszélő rendszert is. A járdák, az utak és a parkok felújítására pályázat útján próbálunk meg pénzt szerezni, a 25 milliós beruházást a saját költségvetésünkből ugyanis képtelenek lennénk megvalósítani, mint ahogyan a csatornahálózat 30 millió koronába kerülő kiépítése is meghaladja a lehetőségeinket. Az illegális szemétlerakatok felszámolására állami támogatást igényeltünk, egyelőre nem tudjuk, azt vajon megkapjuk-e. (leczo)

Juhász György, Tardoskedd polgármestere (Érsekújvári járás)

Sokat remélünk a regionális operációs program nyújtotta támogatástól. Felújitásra szorulnak nemcsak a falu útjai, zöldterületei, hanem a központi rész is. Ezzel kapcsolatban elmondhatom, hogy a Tardoskedd központjában található bevásárlóközpontot siekerült megvenni, az épületben kultúrházat szeretnénk létrehozni. A termálfürdőt azonban csak egy jó kivitelező segítségével tudnánk felújitani – már készek a tervek a 300 millió koronás beruházásra. A lakosok elöregedésével újabb probléma elé néz a nagyközség, nappali központot szeretnénk létrehozni a számukra, de már egy nyugdíjasok elhelyezésére alkalmas szociális otthon létesítésének a gondolata is felmerült Tardoskedden. Egy-egy elképzelés megvalósításánál nagy segítségünkre lehetnek a közmunkában részt vevők, jelenleg 75 embert tartunk nyilván, rájuk a jövőben is számítunk. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?