<p>A szélsőséges nézeteket hirdető csoportosulásokról és a lakosok félelmeiről is szó volt az érsekújvári találkozón.</p>
Fórum az extrémizmus veszélyeiről Érsekújvárban
Demokrácia és polgári összefogás – az extrémizmus elleni biztosíték címmel lakossági fórumot tartott Érsekújvárban az IVO Társadalomkutató Intézet és a helyi IFGV Polgári Társulás.
Grigorij Mesežnikov politológus egy társadalomtudományi kiadványokból álló könyvcsomagot ajándékozott az Anton Bernolák Könyvtárnak. A vitafórumot Lang Tamás egyetemi tanár vezette, Radovan Bránik biztonságpolitikai szakember és Hunčík Péter pszichiáter adott elő. Az érsekújvári fórumot Az extrémizmusra fókuszálva projekt keretében rendezték meg. Olyan közvélemény-kutatások eredményeit hozták nyilvánosságra a projektben részt vevő szakemberek, melyekből kiderül, hogyan vélekednek a lakosok a szélsőséges megnyilvánulásokról. A megkérdezettek mintegy negyven százaléka az extrémizmus szó hallatán erőszakra, agresszióra, tiltakozó megmozdulásokra, verekedésekre gondol. A fórumon, melyet az igazságügyi minisztérium is támogatott, az előadók hangsúlyozták, rendkívül fontos szerepe van az értelmiségnek, illetve a sajtónak abban, hogy megfékezzék a rasszizmus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet szítását. Hunčík Péter elmondta, elsősorban jól működő iskolarendszerre van szükség Szlovákiában, illetve Közép-Kelet-Európában. Hozzátette, rendkívül fontosnak tartja, hogy olyan pedagógusok, egyéniségek oktassák a fiatalokat, akiktől megfelelő válaszokat kaphatnak, akikkel beszélgethetnek az adott térségben uralkodó szociális és érzelmi frusztrációról. A műveltség alapvető követelmény, a közéleti személyiségeknek, az értelmiségnek, a politikusoknak minden egyes kóros társadalmi jelenségre azonnal és megfelelő módon kellene reagálniuk. Ugyanakkor fontos, hogy a fiatalokban kellő együttérzés alakuljon ki a társadalom peremén élőkkel, a menekültekkel, bármilyen módon segítségre szorulókkal kapcsolatban.
Az egyik felszólaló élesen bírálta az elhangzottakat és azt mondta, nem ért egyet azzal, hogy minden bevándorlót be kell fogadni az országba.
Az előadók és a közönség közösen kereste a választ arra, melyek azok a társadalmi jelenségek, amelyek hatására megerősödik a szélsőjobb, és nagyobb teret kapnak a szélsőséges megnyilvánulásokat vallók. Egyebek közt az is elhangzott, hogy elsősorban azok csapódnak az ilyen csoportosulásokhoz, akik félnek a változásoktól, akik nem találják a helyüket a társadalomban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.