<p>Tények – elhallgatott tények címmel sajtótájékoztatót tartott az MKP párkányi alapszervezete.</p>
Folytatódik a huzavona Párkányban
Szigeti László röviden vázolta a HC Logistik és a Vašo Invest cég elképzelését, amelyek gumi- illetve műanyag-feldolgozót létesítenek Párkányban. A tervezett beruházás hatalmas tiltakozást váltott ki. A létesítmények ellen civil kezdeményezésként internetes aláírásgyűjtés, később az MKP szervezésében hagyományos petíció is indult, amit közel nyolcezren írtak alá. A témával kapcsolatban a közelmúltban Eugen Szabó is sajtótájékoztatót tartott. Elmondta, a hulladékfeldogozókról nemzetközi hatástanulmány készül. A beruházás ellen ugyanis nemcsak a párkányiak, hanem az esztergomiak és a környéken élők is tiltakoztak. Párkány képviselő-testülete határozottan elutasította mindkét céget, a város nem járult hozzá, hogy a párkányi ipari park területén égetési technikával működő hulladék-feldolgozó üzem létesüljön.
Szigeti László az MKP sajtótájékoztatóján rámutatott, több álinformáció látott napvilágot, miközben Párkány polgármestere lényeges információkat elhallgatott. Szigeti szerint Eugen Szabó súlyos mulasztást követett el azzal, hogy a február 14-i testületi ülésen nem sorolta a napirendi pontok közé a HC Logistikkal kapcsolatos döntés megtárgyalását. Eugen Szabó azzal védekezett, hogy bár az ügy nem szerepelt napirenden, a szakmai bizottságok megvitatták a kérdést. Szigeti a bizottsági üléseken készült jegyzőkönyvekkel tudja igazolni, hogy a polgármester félretájékoztatta a közvéleményt, ugyanis a HC Logistik ügye egyetlen jegyzőkönyvben sem szerepelt. Felrótta azt is, hogy bár Szabó tudott arról, hogy a HC Logistikkal szinte egy időben egy másik hulladékfeldolgozó (Vašo Invest) is a város beleegyezését kérte tevékenységi köre módosításához, az információt nem osztotta meg a képviselőkkel. „Dokumentumaink vannak arról, hogy szándékosan félrevezette a közvéleményt” – utalt Szigeti arra a tavaly augusztusi indítványra, ami a Vašo Invest tevékenységi körének módosítására vonatkozott. Eugen Szabó korábban azt állította, az erről szóló információ felkerült a város honlapjára és hirdetőtáblájára. Szigeti állítja, bizonyítékaik vannak arra, hogy a polgármester nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a közigazgatási eljárásnak megfelelően cselekedett.
Az MKP helyi szervezete korábban sajtóközleményt adott ki arról, hogy megvonta a bizalmat Párkány polgármesterétől. Újságírói kérdésre Szigeti László azt válaszolta: nem tartja kizártnak, hogy az MKP helyi frakciója is hasonló döntést fog hozni. „A polgármester visszahívása nem szerepel az alapszervezet és a frakció napirendjén sem” – tájékoztatta lapunkat Szigeti. Az MKP sajtónyilatkozatával kapcsolatban Eugen Szabó korábban azt mondta, számos pontatlan és félrevezető megfogalmazást tartalmaz. „A hulladékfeldolgozó kérdésében a törvény által előírt módon jártam el” – állította Szabó.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.