Folytatódhat a lévai és a vágsellyei híd felújítása

Vágsellyén több éve sürgetik a lakosok a híd felújítását
Vágsellye/Léva |

Év végéig befejeződhetnek a két éve tartó felújítási munkálatok a vágsellyei hídon. Már akkor életveszélyesnek tartották a lakosok a rozsda marta hídkorlátot és a város vezetése több alkalommal tárgyalt a Szlovák Közúti Igazgatóság (SSC) vezetésével. Léván is évek óta húzódik a vasúti felüljáró felújítása, a forgalom elterelésével felgyorsulhatnak a javítási munkálatok.

Újabb versenypályázatot írnak ki a vágsellyei híd korlátjának a felújítására, és várhatóan év végéig befejezhetik a rekonstrukciót. Jozef Belický tárgyalt Érsek Árpád közlekedési miniszterrel, hogy felgyorsítsa a folyamatot. A vágsellyei testület legutóbbi ülésén a képviselők foglalkoztak a híd útjának a minőségével is, és nehezményezték, hogy a kátyúk foldozása nem megoldás. A sűrű teherforgalom miatt ezek a javítgatások csak néhány hétig tartanak ki, ezért ismét kéréssel fordulnak a közúti igazgatósághoz, hogy komplex felújítási tervet dolgozzanak ki a szakemberek. Léván ugyancsak felgyorsultak az események a vasúti felüljáró felújítása kapcsán, tizenhárom hónapig tartanak majd a munkálatok. Az április 4-i tárgyalásról a város önkormányzati honlapján tájékoztatták a lakosokat. A húsvéti ünnepek után nyolc hónapra teljesen lezárják a hidat. Tavaly novemberben elterelték a teherforgalmat a lévai vasúti felüljáróról, amelynek a felújítását korábban petícióban sürgették a lakosok. A felüljárót évekkel ezelőtt a veszélyességi skála ötödik fokozatába sorolták, a lévai testület több alkalommal tárgyalt a problémáról. A felüljáró omladozó lépcsőit már korábban lezárták. A Szlovák Útkezelő Társaság az 1965-ben épített lévai vasúti felüljáróról tavaly ősszel Garamkálna és Tolmács irányába terelte el a teherforgalmat. Mintegy húsz perccel tovább tart így az út Garamkálnáról, az eddigi nyolc kilométeres táv helyett több mint húsz kilométert kell megtenniük a teherautóknak és a kamionoknak. Az autóbuszok eddig a hídon át közlekedtek. A vasúti felüljárót európai uniós támogatásból újítják fel. A gyalogosok és a kerékpárosok egy ideiglenes pallón át közlekedhetnének a hídon, az autóbuszok és a személygépkocsik várhatóan a Mohi és a Perec utcán haladhatnak át Léván. A város vezetése arra kéri a gépkocsivezetőket, hogy figyeljék az ideiglenesen kihelyezett, forgalmi elterelésről tájékoztató közlekedési táblákat.

A lévai híd szerkezetét utoljára a nyolcvanas években javították, azóta sok nedvességet szívott magába a vaskonstrukció, az illesztések mentén rések alakultak ki, ami a betonfelületek porladásához, a merevítő fémkonstrukció rozsdásodásához vezetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?