Egy év alatt öt kiállítást rendezett a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás.BátorkesziA napokban tartotta első találkozóját a tavaly augusztusban alakult Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás, amely azóta aktívan kiveszi részét a község kulturális életéből.
Folytatják az értékmentést
Egy év alatt öt kiállítást rendezett a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás.
Bátorkeszi
A napokban tartotta első találkozóját a tavaly augusztusban alakult Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás, amely azóta aktívan kiveszi részét a község kulturális életéből. Tagjai kutatják a település történelmét, gyűjtik tárgyi emlékeit, amelyekből már öt időszaki kiállítást rendeztek. Ezeken bemutatták a falu átfogó történelmét, a helyi műkedvelő színjátszás hagyományait, a helyi vallási gyülekezetek ünnepeit, felelevenítették az 50 évvel ezelőtti gyerekkort, valamint Bátorkeszi szőlő- és borkultúráját. „Közel 150 magánszemély és intézmény segíti munkánkat, vannak, akik tárgyak, fényképek kölcsönzésével vagy ajándékozásával, vannak, akik egyéb módon, a szervezésből, a kiállítások összeállításából veszik ki részüket – mondta Zsok Gizella, a társulás egyik alapítója. – Februárban elindítottuk a Facebook-csoportunkat, amelyhez Csehországból, Magyarországról és Ausztriából is csatlakoztak már tagok, elszármazott bátorkesziek, illetve leszármazottaik.”
A találkozó résztvevői helytörténeti érdekességeket feltáró sétát tettek a községben, amit két előadás követett. Az Esztergom és vidéke című kiadványt az egyik társszerző, Peragovics Ferenc mutatta be, a Bátorkeszi történelmében jelentős szerepet játszó Kobek-Kugler családokról pedig az egyik leszármazott, Mehl Krisztina tartott beszámolót. „A helyiek támogatását és érdeklődését látva bízunk benne, hogy társulásunk sikeresen folytathatja értékteremtő munkáját az elkövetkező években is” – tette hozzá Zsok Gizella.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.